A FELLEBBEZÉS

A jelenlegi építészkamarai szervezettel ebben az ügyben a BÉK Bohóc-tagozatával indulva eddig sikerült eljutni egy év alatt.

Az ügy külön szépsége az, hogy az etikai vizsgálat tárgyát mindmáig Tima Zoltán ellenem benyújtott panasza képezi, amelyet ő éppen az általam korábban Mónus Jánoshoz, a BÉK alelnökéhez és Dobó Jánoshoz, a BÉK etikai bizottsága elnökéhez címzett panaszlevelem másolatának becsatolásával nyújtott be, amelyet ő a XII. kerületi Önkormányzattól szerzett be, miután másolatban a panaszbeadványaimat Pokorni Zoltán polgármesternek is elküldtem.

Az én panaszaimat a tervtanács és Tima Zoltán etikátlan szerepe tárgyában - az ezen a honlapon általam közzétett hangfelvétel tanúsága ellenére - a mai napig az építész kamara részéről ugyanakkor mindmáig senki sem érdemesítette kivizsgálásra és minősítésre.

A KIZÁRÁS

Tegnap vettem kézhez az alábbi Határozatot a Dél-Dunántúli Építész Kamara Etikai-Fegyelmi Bizottságától:

Az igazat megvallva, nem lepődtem meg túlságosan. A papírforma érvényesült. Szamárságok és valótlanságok tömkelege. Azt az egyet ugyan nehezen tudom eldönteni, hogy a butaság, a gonoszság, vagy pedig a gyávaság - illetve ezek miféle mixe - motiválhatta leginkább ennek az etikai fércműnek a megalkotását.

.

Jogi képviselőm első olvasatra csak annyit mondott, hogy életében nem találkozott még ekkora sületlenséggel (pedig nem kevés tapasztalat van mögötte...). Természetesen fellebbezek másodfokra. Jó alkalom lesz az újonnan megalakult MÉK testületnek a színvallásra. Mindenesetre azok, akik ezt a papírt aláírták, nem fogják életművük büszke darabjai között tudni ezt a szégyenteli alkotásukat, még ha a szakmában jelenleg uralkodó avítt tekintélyelvűséget kétségbeesetten életben tartani igyekvő társaik ma még meg is tapsolják a kemény példastatuálást. Ne legyenek kétségeitek: ugyanezek fogják nemsokára lapogatni a vállamat: "én mindig melletted álltam" vagy "én mindig tudtam, hogy képes vagy kivívni az igazadat" stb. dumával, és a hozzá tartozó nyirkos kézfogással.

.

Sajnos, ez az etikai bizottság sem szívelte meg a sok jószándékú építész kolléga tanácsát: az építész építészkedjen és ne "jogászkodjon". Annak ellenére nem, hogy maga a szegény megboldogult Reimholz Péter (Isten nyugosztalja) éppen az egész ügyet kirobbantó tervtanácsi konzultáción mondta:

"Hiába ült itt Makovecz Imre agusztus 6-án, aki nemzetközi elismertségű, nagy tekintélyű, vitathatatlanul bölcs építész kollégánk, Ön ehelyett a jogászokkal foglalkozik."

.

Majd az építészfórumon - ahonnan végül a főszerkesztő, Vargha Mihály hathatós támogatásával rám eresztett vércsecsapat el is űzött - kaptam hasonló jóindulatú kioktatásokat néhány kollégától, többek között Hadas Lászlótól, Kalmár "cicu22" Lászlótól, és még sok más kedves jóakaró hozzászólótól, mondván, hogy takarodjak el a "jogászkodó" ügyemmel az építészfórumról, ott ezzel még a levegőt is csak mérgezem. Valóban, miért is tartozna az építészekre annak ügye, hogy az elmúlt 20 évben összesen megszületett 3 etikai kizáró határozattal kiket és miért zártak ki az építészek kamarájából? A 3-ból az első Siklós Mária volt, akit aztán bírósági ítélet miatt jogerősen mégsem zárhattak ki. A második kizárási határozat a XII. kerületi anomáliákhoz a személyes tapasztalatait vakmerően közzétevő Muzsai István esetében idén tavassszal történt (jelenleg szintén bírósági szakaszban). A harmadik pedig ez, ami itt olvasható. És íme, az itt most közzétett Határozat valóban hitelesen példázza annak eredményét, amikor a suszter nem marad a kaptafánál, az építész az építészkedésnél, és pusztán azáltal, hogy beválasztják egy Etikai Bizottság elnevezésű testületbe, úgy gondolja, hogy építészként végre jó alaposan kijogászkodhatja magát. Kedves Kollégák! Hát nem azt hallani minden sarokról, hogy az építészetet csak az arra felkent építészek művelhessék? Miből gondoljátok azt, hogy a "jogászkodást" ugyanakkor amatőrök is végezhetik? Jó, tudom, nem kevesen vannak közöttünk építészek között olyanok, akik úgy gondolják, hogy pusztán azáltal, hogy megszerezték az építész oklevelet, azzal már mindenhez értőnek lettek nyilvánítva. Végtére is az építész a diploma megszerzéséhez valamennyi jogismeretből is vizsgát tesz, ellenben a jogász nem vizsgázik építészetből: a szakmai felsőbbrendűségük ezzel már meg is van alapozva - gondolják. Egyszóval elképesztő, hogy egyes építészek felkentnek érzik magukat olyan súlyú határozatok meghozatalára, amellyel a társukat kizárják a kamarából, olyan jogi bikkfanyelven adván elő a dolgot, mintha az valódi bírósági határozat lenne. Megvillantva olyan - vélhetően valamelyik televíziós "Jogi esetek"-ből, vagy netán valamely ügyvédes-bíróságos szappanoperából felszedett "Halmazati büntetésként" típusú jogi fogalmat, amitől a határozat kézhezvevője azonnal összecsinálja magát.

.

Megismertelek benneteket. Kölcsönösen szerencsésebb lett volna, ha ez nem történt volna meg. De már késő. A szellemet már nem lehet visszaparancsolni a palackba, és akár akarjátok, akár nem, előbb-utóbb bevilágítja az általatok fenntartott jelenlegi feudális középkori sötétséget. Na akkor nem leszek majd szívesen a helyetekben... (habár már most sem lennék, ezen az oldalon még mindig sokkal jobb!)

.

Ódor Tamás

Szabad Alkotó

A TANULSÁG

Tegnap, október 20-án, lezajlott a Szabad Alkotók szervezésében az első szakmai közéleti tanácskozás. A helyszín a Bartók Béla úti Nevada Pub különterme volt, amely így egyfajta "új építészpince" szerepet tölthetett be. Ezúton is szeretném minden résztvevőnek kifejezni a hálás köszönetemet a megjelenésért, a lezajlott vitában vállalt aktív szerepvállalásért. Igyekeztem a meghívottak körét úgy összeállítani, hogy minél heterogénebb legyen a társaság, hiszen a meghívóban is megfogalmazott cél az előkészítő munkaanyag kikristályosítása volt. Alighanem túllőttem a célon, mert a tanácskozás tanulsága végül is az lett, hogy a 3 héten át előkészített és e-mail-ekben folyamatosan frissített, mintegy 15 oldalas munkaanyagból a társaság egyetlen egy közösen felvállalható mondatban sem tudott megegyezni. Vagyis beszélgettünk egy jót, és az egyetlen közös nevező az volt, hogy a szakmai közélet jelenlegi helyzete, módja és formája tűrhetetlen.

Megy tehát minden tovább úgy, ahogy eddig, és a szakma tornyait birtokló hűbérurak dörzsölhetik a markukat: a 2,5%-os legitimációjukkal egy ca. 10.000 fős szakmai közösség felett gyakorolhatnak továbbra is etikátlan uralmat, mindössze azért, mert a maradék 97,5% nem képes egyetlen egy közösen felvállalható mondatban sem megállapodni, azon kívül, hogy pusztuljon az, ami van.

Nehéz lenne mindebből más következtetést levonni, mint amit én levontam: itt az alábbiakban közzéteszem és felajánlom a köznek az eddig elkészült munkaanyagot, és a magam részéről folytatom a szakmai és magánéletemet abban a nyugodalmas és békés világban, amelyet 25 év alatt felépítettem magam körül. Legközelebb legfeljebb akkor kapcsolódok bármilyen hasonló törekvéshez, ha látom, hogy egy kritikus tömegű kolléga néhány alapvető alapelvben képes közös nevezőre jutni.

Ezúton köszönöm a munkáját és a közreműködését mindazoknak a kollégáknak, akik energiájukat és idejüket áldozták a munkaanyag előkészítésére és a tanácskozáson való részvételre, remélem, hogy ők is hasznos tanulsággal gyarapodtak.

A munkaanyagok az alábbi linkekre kattintva tölthetők le:

http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Szakmai_kozelet_Diagnozis_v5.doc

http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Szakmai_Alkotmany_v6.doc

http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Strategiai_iranyok_v5.doc

http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Az_Alkotmany_ertelme.doc

Habár a jövőt és a teendőket illetően nem sikerült semmiféle közös nevezőt kialakítani, egy dologban kivétel nélkül minden jelenlévő, és a munkakanyag előkészítésében részt vevő kolléga egyetértett, hogy az egykori koncepciós perek légkörét felidéző BÉK és MÉK etikai bizottsági eljárások eredményeképpen első és másodfokon a kamarából teljesen ártatlanul kizárt Muzsai István esete mindenképpen felháborító, az ügy egyfajta mérföldkő a szakmai közéletben, és kivétel nélkül mindenki kiáll Muzsai István mellett, és elítélik az alaptalan vádas prekoncepciós, elrettentő célzatú kamarai etikai bizottsági határozatokat. Muzsai Istvánt gyakorlatilag azért zárták ki a kamarából, mert volt bátorsága tavaly ősszel az építészfórum egyik cikkéhez hozzászólva a XII. kerületi tervtanács működéséről a saját konkrét valóságos tapasztalatait közzétenni.

Minden építész kollégát tisztelve és üdvözölve,

Ódor Tamás
Szabad Alkotó

Kedves Kollégák! Kedves Olvasók!

Bevallom, a Vakációmnak már réges rég vége, itt e blogban azonban ennek sajnálatosan semmi jelét nem adtam. Ezért elnézést kérek mindazoktól, akik várták a folytatást.

Hadd legyen azonban némi mentségem. Egyrészt a munka-kötelezettségeim, másrészt egy folyamat, amely részben e blogból bontakozott ki. Ezúton tájékoztatlak benneteket arról, hogy előkészítés alatt áll egy tanácskozás lebonyolítása, amelyben a legkülönfélébb építészeti irányzatokat és felfogásokat képviselő, és a szakmai közélet jelenlegi állapotait elutasító kollégák igyekeznek egy szakmai közös nevezőt megalkotni, nemre, korra és tehetségre való tekintet nélkül. Jelenleg 3 munkaanyag van előkészítés alatt:

- Diagnózis
- Szakmai Alkotmány
- Stratégia

A tanácskozásra a közeljövőben fog sor kerülni, de egyelőre nem lesz nyilvános, mert rengeteg a rosszindulatú, a jelenlegi szakmai közéleti helyzet konzerválásában érdekelt támadás. A tanácskozás eredményével azonban szertnénk majd a nyilvánosság elé lépni.

Természetesen, aki érdeklődik e munka iránt, és szívesen bekapcsolódna már az előkészítésbe is, van saját mondanivalója a fenti munkaanyagokhoz, azt szívesen fogadjuk, akár a tanácskozáson való részvétel is lehetséges.

VAKÁCIÓ!

Kedves Olvasók!

Szeretném megköszönni minden olvasómnak az eddigi érdeklődését, amely a napról-napra növekvő olvasószám adatai alapján visszaigazolni látszik a Szabad Alkotók blogjának létjogosultságát és időszerűségét. Különösen, ha a blog elindítása óta eltelt rendkívül rövid idő alatt verbuválódott olvasótábor nem csekély méretéből vonunk le következtetéseket. Időközben telefonon és e-mailben is kaptam támogató hívásokat, üzeneteket, amelyeket ezúton is köszönök. Természetes, hogy egy ilyen - szelíden szólva - "markáns" célkitűzéssel indított szakmai blog esetében az olvasókat érdekelheti az is, hogy milyen a blog visszhangja a társai, kollégái körében, hogyan viszonyul hozzá a szakmai közélet. Ez a bevezető e jogos tájékozódási igénynek kívánt eleget tenni.

Van egy jó és egy rossz hírem.

Jó hír azoknak, akik meglehetős ellenszenvvel olvassák (bizony ilyenek is vannak .-) a blogot: előreláthatóan most egy hónapnyi szünet következik, bátorkodom egy kicsit lazítani, pihenni, nyaralni is, lehetőleg nem terhelve önmagamat sem az ebben a blogban eddig felvázolt szakmai gondokkal. Ez természetesen jó hír önmagamnak és a családomnak is.

Rossz hír ugyanez a kedves érdeklődő olvasóimnak. Tőlük ezúton kérek némi empátiát és megértést. Köszönöm. De remélem, hogy nekik is lesz lehetőségük, hogy pihenhessenek, kikapcsolódhassanak ebben az időben, és nekik is azt tanácsolom, hogy egészségük megőrzése érdekében, amennyire csak lehetséges, tegyék félre egy kis időre a szakmai gondokat.

Ez az egy hónapnyi szünet természetesen csak terv, és amint azt jól tudjuk, minden terv menet közben változik. Ezért az ellendrukkereimnek felhívom a figyelmét arra, hogy érdemes időnként mégis benézniük a blogba, mert bizony előfordulhat, hogy valamilyen forró anyag miatt mégsem tudom majd megállni, hogy közzétegyem a véleményemet. De természetesen nekik is jó egészséget és nyári lazulást kívánok.

Kellemes nyaralást mindenkinek, lazuljatok, pihenjetek, utazzatok, lubickoljatok, törődjetek a családotokkal és töltődjetek fel élményekkel és energiával.

Üdvözlettel, Ódor Tamás

Kommentár M.J. "Dunánk partjai" c. írásához

Az ÉF-en az alábbi kommentárt tettem közzé Mónus János "Dunánk partjai" c. írásához:

"Rögtön az elején kimondom: ritka jó írás! Mélységben gondolkodó és mélyen elgondolkodtató. Egyre kevésbé lepődünk meg: Mónus János publikációi egy konzekvens idealista értékes gondolatait tárják elénk.

Meg kell vallanom, eleinte számomra is nehezen emészthetők voltak Mónus sajátos szemszögű írásai. Túlzottan óvatoskodónak, senkit megbántani nem akarónak, majdhogynem diplomatikusan politizálónak (szakmai értelemben) éreztem őket. Számomra alapból nem szimpatikus a határozott álláspontot felvállalni nem akaró, nem merő, a konfliktusokat óvatoskodással kerülni igyekvő karakter. Eleinte Mónust ilyennek láttam. A mai napig nem értem egymondatos üzenetét a budai vári volt Honvéd Főparancsnokság épülete körüli tervezési folyamattal kapcsolatban: "A kulcs mégiscsak a mi kezünkben van." Írásainak sora azonban a hitelesség képét rajzolja ki Mónusról: ő ilyen. Egy felvállalt idealista. Tudva-tudván, hogy az idealizmus ritkán vezet konkrét azonnali megoldásokhoz. Ugyanakkor több ez, mint a problémák puszta felvetése, hiszen sejteti velünk a megoldást, vagy legalábbis az ahhoz vezető utat. De a többit ránk bízza. Időnként, mintha egy Zen bölcseletet olvasnánk. Az sem konkrét soha, mégis képes megvilágítani számunkra a helyes utat. A saját helyes utunkat. Ami mindenki esetében más és más.

Nem tévesztendő össze Mónus János eme írása Vargha Mihály dunaparti kritikai írásával. Való igaz: Vargha Mihály írásán alaposan elvertem a port, mert az ő írása a dunaparti látványban megjelenő építészet kritikája akart volna lenni, ehhez a célkitűzéshez képest viszont nagyon gyengére sikerült. Mónus írása ellenben egészen más célokat tűz ki. Hangsúlyozza, hogy nem "építészeti értékeik" felől szemléli az "épület-tetteket" (itt nyilván szándékosan kerüli még az "építészet" kifejezést is). Ez az írás a maga célkitűzése felől nézve kerek egész, nem érzem tehát szükségét annak, hogy kiegészítést, pontosítást fűzzek hozzá."

Vargha Mihály in(per)verz pomádéja

Az ÉS-ben és az építészfórumon Vargha Mihály tollából "Pomádé inverz" címmel bátortalan, mondvacsinált kritikai írás jelent meg a "sztárépítészeink" által beépített Dunapartról. Arról az öncélú fosztogatásról, amit "városfejlesztés"-nek álcázva borítottak elénk. Arról, amelyikre Budapest mai és jövőbeni lokálpatriótáinak sohasem lesz okuk a büszkeségre.

Habár hosszú ideje Mihálynak ez az első olyan írása, amivel szinte maradéktalanul egyet tudok érteni, ma már mégis fontosabbnak tűnik számomra az, amivel mégsem értek egyet. Több okból is. Először is legfőképpen azzal nem, hogy médiacézárunk sok alapvető megközelítést érthetetlen módon kihagyott ebből az írásból. Nem tudni, hogy azért, mert nem merte, vagy nem is akarta leírni, vagy esetleg azért nem írta le, mert nem is gondolt rá, vagy mert nem tartja fontosnak, vagy esetleg az aktuális érdekei nem úgy kívánják, netán az írás szponzorának ez így tetszett. Ez ugyan nem egyetértés kérdése, de azt viszont nem értem, hogy miképpen került ez a nem éppen illatozó csizma éppen most az asztalra. Elolvastam Mihály írását, és néztem ki a fejemből, hogy jó-jó, de ez most hogy kerül ide? Miután az ember már túl van azon, hogy a szakmai média világában való járatlanságát kihasználva az építészfórumon behúzták a csőbe, nem csoda, ha rafinált taktikát lát a dolog mögött.

Mindjárt elsőre felmerül az emberben, hogy miért nem akkor született az építészfórumon műkritika a partmenti beépítésről, amikor pld. azokat idén március elején az építészfórumon a tervezőik bemutatták, az ÉF részéről mindössze "szöveg a műleírás alapján" kommenttel. (lásd pld. Millennium Tower II., Millennium Tower III.) Mintha éppen az lenne a cél a kritikai írás közzétételének mostanra időzítésével, hogy - gyermekmesénkből vett hasonlattal: legyen is rajta ruha, meg nem is - ki lehessen ugyan pipálni a kritika megjelentetésének a tényét, de lehetőleg ne sokan vegyék észre... Erre, mondjuk, a nyári uborkaszezon tényleg kitűnően alkalmas. Ki olvas a nyár közepe felé közeledve építészkritikát az interneten? Hacsak az utóbbi idők kiadós esőzései miatt be nem szorultak néhányan a szobájukba a számítógépük képernyője elé. Arra mindenesetre jó lesz, ha később valaki okoskodni merészel, számonkérve építészkritikusainkon, hogy miért nem emelték fel kellőképpen és időben a hangjukat, hogy akkor majd elő lehessen húzni ezt a cikket, nesze neked, "de hát én igenis írtam kritikát". Mint ahogyan ez egyébként már korábban is megtörtént az építészfórum történetében. Az már más kérdés, hogy ez a kritika még mindig igencsak "lájtos", óvatoskodó, símogatva piszkálódó, meg is mondja, meg nem is formátumú.

Lesz, ami lesz, kimondom, nekem az elolvasása után az az érzésem támadt, hogy ez ismét valamiféle céloksággal kiszámított parasztvakítás: dobjunk a forrongó nép közé valamiféle koncot, de lehetőleg olyat, amelynek gyakorlati jelentősége nincs, és előreláthatóan nem is lesz, és a tervező haverok toleranciaküszöbét sem ingerli túlságosan. Végtére is az építészek kritikusa is az építészekből él, nem lenne szerencsés, ha a szakma prominenseinek ajtajai bezárulnának előtte. Ezért aztán az ügyet le lehet rendezni egy színpadias dramaturgiával, amelyet elolvasva az a néhány ember, aki ilyenkor is az internetet böngészi, felsóhajthat, hogy "na végre jól megmondták nekik, úgy kell nekik". Aztán Vargha Mihály írásának dramaturgiai hatása ebben ki is merül. És nekem éppen az a benyomásom, hogy a cél éppen ez: legyen ugyan, de merüljön is ki. Az érintett építészek és üzleti megbízóik pedig megnyugodva felsóhajthatnak: "na ezen is túl vagyunk, egy kicsit kellemetlen volt ugyan, de hál'istennek egy fillérünk sem veszett rajta".

Pedig nem szabadna ennek az ügynek szakmailag ennyiben kimerülnie. Fentebb azt írtam, fosztogatás történt. Azért, mert annak esélyétől fosztották meg a várost és esetleg egy későbbi méltóbb generációt, hogy Budapest eddigi büszkén vállalható városképéhez valamilyen új értéket hozzáadhassanak. És tették mindezt rendkívül kicsinyes üzleti megfontolásból és részint szakmai hiúságból. Mert egyesek úgy érezték közülünk, hogy mindenképpen le kell tenniük a névjegyüket a budapesti Dunaparton, akármilyen áron is.

A szakmailag tájékozottabbaknak az is feltűnhet Vargha Mihály írásában, hogy az egyetlen kivételt ugyanakkor nem említi meg. Aki ugyan nem építész, hanem társszakmánk, társművészetünk kiemelkedő művelője: Török Péter kerttervező művész. Aki az építészeti értelemben blődli Nemzeti Színház elrontott projektjén a maga eszközeivel, az épület környezetének méltó szintre emelésével igyekezett korrigálni. Akivel Canossát járattak, és akitől a mai napig senki meg nem kérdezte, hogy miért éppen zikkuratot tett oda, és a kertje a Nemzeti Színház körül egyáltalán miről is szól? Vagy miről akart szólni, ugyanis a kertészeti kompozíciójának lényegi darabja "takarékossági" okokból meg sem valósulhatott, és talán már nem is fog soha. Nem rajta múlt, hogy ennek következtében az ő műve is egy befejezetlen alkotásként tárul elénk. Pedig Török Péter rendkívül értékes, a Nemzeti Színház eszményéhez illő emberi és kulturális gondolatokat igyekezett a kertjébe belefogalmazni. Soha senkit nem érdekelt. Ez azért példaértékű, mert ebből is az olvasható ki, hogy az egész dunaparti "együttes" a pillanat mámorának (business) a szülötte, és aki a gondolatiság felől igyekezett megközelíteni a feladatot, annak ebbe majdnem bele kellett pusztulnia. Kárpótlásul odavágtak hozzá egy Ybl-díjat. Csak éppen arról nincs tájékoztatva a T. publikum a mai napig, hogy mi is az a kiemelkedő szakmai-emberi teljesítmény, amivel ő ezt kiérdemelte. No persze, alkotásainak darabszámát felsorolták a díjkiosztás után megjelent pályaképekben, csak éppen az nem derült ki semelyik recenzióból sem, hogy ő, sokakkal ellentétben, nem darabra érdemelte ki az Ybl-díjat, hanem alkotásainak - kivétel nélkül - kompromisszumot nem ismerő gondolatisága miatt. Itt tartunk.

Vargha Mihály ugyan megállapítja, hogy a tárgybeli dunaparti beépítés sekélyessége általános, mégis kínosan kerüli az ide vezető, az építész szakmán/kamarán belüli okok feltárását és megnevezését, az ügyben felelős tervtanácsok, és az azokban ülő építészek, a szakmai közállapotok és az azt előidézők szerepének felvetését. Arról már nem is beszélve, hogy e dunaparti beépítés kérdése sokkal szélesebb körű összefüggések feltárását kívánja meg: pld. a budapesti kerületek és a főváros áldatlan viszonyát, egymással való civakodásaikat, hiányzó egységes fővárosi városfejlesztési koncepciót, a helyi építési hatóság és önkormányzat érdekviszonyait, az építési jogszabályok szándékosan beépített csűrési-csavarási lehetőségeit, amelyeknek éppen az az elsődleges céljuk, hogy ne legyen világos és mindenki számára egyöntetűen értelmezhető jogi helyzet, hanem a döntéshozók lehetőleg tágabb "értelmezési tartományban" mozoghassanak, egy olyan mozgástérben, amelyik éppen elegendő ahhoz, hogy önkényesen eldönthessék, hogy ki játszhat és ki nem.

Összességében Vargha Mihály írásának szintje, főképpen a belőle hiányzó gondolatok és az írás megkésettsége okán is, a maga műfajában nem sokban különbözik kritikája tárgyának paramétereitől. Lakjon jól a kecske (a publikum), de azért a káposzta is megmaradjon (a gyümölcsöző kapcsolat a haverokkal). Úgy látszik, ezt hívják médiaipari profizmusnak...