"A Fegyelmi Tanács elnöke 2010. december 21-én 15.00 órára tűzte ki a megismételt fegyelmi tárgyalás időpontját." Miskolcra. Jóhogy már nem Karácsony napjára. De még így is sikerült nekik a távollétemben még aznap szép karácsonyi ajándékot megfogalmazniuk számomra az alábbi 7 oldalon. Minden "tiszteletem" e fegyelmi tanácsé, hiszen nagyon szorgalmas tagokból állhat, akik nem voltak restek még a Karácsony közelségében sem 21-én délután 3-tól akár éjfélig is kitartóan dolgozni, fogalmazni, hiszen azt fel nem merném tételezni, hogy ez a 7 oldalnyi "veretes" munka már 15.00 óra előtt is ugyanebben a nyomtatásra kész állapotban lett volna.
:-)
2011. január 1., szombat
2010. április 8., csütörtök
A kocka el van vetve
Kedves Olvasók!
Kedves Kollégák!
Mindenek előtt engedjétek meg, hogy örömmel tájékoztassalak Benneteket, hogy a Szabad Alkotók blogja éppen a mai napon ünnepli 1 éves szülinapját!
BOLDOG SZÜLINAPOT SZABAD ALKOTÓK!
(Az elmúlt napok fejleményei miatt sajnos a megkezdett cikksorozatom folytatása egy kicsit csúszik, ezért türelmeteket kérem. De mindenképpen lesz folytatás!)
Az élet azonban egy kicsit átrendezte a prioritásokat, és ezért ahogyan azt már megszokhattátok, elsőként ismét a száraz tények ismertetése kerül előtérbe. Ha a blogbejegyzés címében valamiféle baljós előjelet véltetek felfedezni, akkor - sajnos - nem tévedtetek. A tények tükrében valóban komoly határkőhöz érkezett a személyem és a jelenlegi szakmai kamarai vezetőség viszonya. A továbbiakat kifejezetten csak az erős idegzetűeknek ajánlom elolvasni, de őket is kérem, hogy minden ellentétes kísértés ellenére igyekezzenek a komolyságukat megőrizni.
Mi is történt? Kamaránk vezetői (BÉK és MÉK) az elmúlt másfél évi ténykedésükkel egy egyébként teljesen egyszerű és világos helyzetből sikeresen konstruáltak egy mára már szinte parttalanná és áttekinthetetlenné dagadt szakmaetikai szomorújátékot. Pontosan egy évvel ezelőtt tettem közzé a XII. kerületi Tervtanács egyik ülésének hangfelvételét:
http://szabadalkotok.blogspot.com/2009/04/xiikertervtanacs.html
A hangfelvételből és annak leiratából mindenki számára világos lehet, hogy indokolt-e bármiféle panasz a XII. kerületi Tervtanács hallható-olvasható eljárásával és annak módjával szemben. Aki úgy ítéli meg, hogy ez így van rendben, és az ott hallható hangnemet és metódust a tervtanács elé kerülő kollégáknak hivatalból szó nélkül kell tűrniük, azok magukra vessenek, és ne is olvasssanak tovább egyetlen sort sem.
A dürrenmatti szatírába illő fejlemények újabb fordulatot vettek: miután 2009 őszén 1 évre elsőfokon kizártak a kamarából, többszöri nekifutásra a MÉK másodfokú Etikai és Fegyelmi Bizottsága (EFB) súlyos eljárási hibákra hivatkozva megsemmisítette az elsőfokú határozatot, és új eljárásra kötelezte a Dél-Dunántúli Építész Kamarát (DDÉK). A MÉK EFB határozatát az alábbiakban teljes terjedelmében közzéteszem:
Ezek után ne várjatok most tőlem valamilyen hangzatos csattanót, az ügy javarészt önmagáért beszél, és minden tekintetben nyilvánvalóvá teszi a jelenlegi kamarai vezetőség tehetetlenségét.
Egy dolgot azonban itt és most mindenképpen időszerűnek tartok közzétenni. Rögvest hozzá kell tegyem, hogy ezt korántsem csattanónak tekintem, hanem sokkal inkább a kamarai vezetőségünk által rendezett szomorújéték egyik legszívszorítóbb drámai pillanatának.
A fenti MÉK Etikai-Fegyelmi Bizottsági határozatot Szalay Tihamér EFB elnök jegyzi.
Vélhetően szakmai szervezetünk egyik mélypontja, és remélem, hogy ennél mélyebb már többé nem lesz, hogy az a Szalay Tihamér elnököl a kamaránk etikai bizottságának élén, akiről Bayer Zsolt a Magyar Nemzet 2000.05.13-i számában "Új moralisták, farizeusok" címmel az alábbi cikket jelentette meg:
http://www.mno.hu/portal/3605?searchtext=Új%20moralisták
Itt most szünetet kell tartanom, mert magam sem tudnám a tárgyszerűség medrében tartani a továbbiakat. Majd később folytatom, ha újból sikerül erre a pályára visszaterelnem önmagamat.
Őszintén sajnálom. Mindannyiunk miatt. Igen, én kérek bocsánatot...
Úgy gondolom, eljött az ideje a valódi rendszerváltásnak a mi szakmai közösségünkben is. Ennyire egy születésnapot ritkán sikerül elrontani...
ÓT
Kedves Kollégák!
Mindenek előtt engedjétek meg, hogy örömmel tájékoztassalak Benneteket, hogy a Szabad Alkotók blogja éppen a mai napon ünnepli 1 éves szülinapját!
BOLDOG SZÜLINAPOT SZABAD ALKOTÓK!
(Az elmúlt napok fejleményei miatt sajnos a megkezdett cikksorozatom folytatása egy kicsit csúszik, ezért türelmeteket kérem. De mindenképpen lesz folytatás!)
Az élet azonban egy kicsit átrendezte a prioritásokat, és ezért ahogyan azt már megszokhattátok, elsőként ismét a száraz tények ismertetése kerül előtérbe. Ha a blogbejegyzés címében valamiféle baljós előjelet véltetek felfedezni, akkor - sajnos - nem tévedtetek. A tények tükrében valóban komoly határkőhöz érkezett a személyem és a jelenlegi szakmai kamarai vezetőség viszonya. A továbbiakat kifejezetten csak az erős idegzetűeknek ajánlom elolvasni, de őket is kérem, hogy minden ellentétes kísértés ellenére igyekezzenek a komolyságukat megőrizni.
Mi is történt? Kamaránk vezetői (BÉK és MÉK) az elmúlt másfél évi ténykedésükkel egy egyébként teljesen egyszerű és világos helyzetből sikeresen konstruáltak egy mára már szinte parttalanná és áttekinthetetlenné dagadt szakmaetikai szomorújátékot. Pontosan egy évvel ezelőtt tettem közzé a XII. kerületi Tervtanács egyik ülésének hangfelvételét:
http://szabadalkotok.blogspot.com/2009/04/xiikertervtanacs.html
A hangfelvételből és annak leiratából mindenki számára világos lehet, hogy indokolt-e bármiféle panasz a XII. kerületi Tervtanács hallható-olvasható eljárásával és annak módjával szemben. Aki úgy ítéli meg, hogy ez így van rendben, és az ott hallható hangnemet és metódust a tervtanács elé kerülő kollégáknak hivatalból szó nélkül kell tűrniük, azok magukra vessenek, és ne is olvasssanak tovább egyetlen sort sem.
A dürrenmatti szatírába illő fejlemények újabb fordulatot vettek: miután 2009 őszén 1 évre elsőfokon kizártak a kamarából, többszöri nekifutásra a MÉK másodfokú Etikai és Fegyelmi Bizottsága (EFB) súlyos eljárási hibákra hivatkozva megsemmisítette az elsőfokú határozatot, és új eljárásra kötelezte a Dél-Dunántúli Építész Kamarát (DDÉK). A MÉK EFB határozatát az alábbiakban teljes terjedelmében közzéteszem:
Ezek után ne várjatok most tőlem valamilyen hangzatos csattanót, az ügy javarészt önmagáért beszél, és minden tekintetben nyilvánvalóvá teszi a jelenlegi kamarai vezetőség tehetetlenségét.
Egy dolgot azonban itt és most mindenképpen időszerűnek tartok közzétenni. Rögvest hozzá kell tegyem, hogy ezt korántsem csattanónak tekintem, hanem sokkal inkább a kamarai vezetőségünk által rendezett szomorújéték egyik legszívszorítóbb drámai pillanatának.
A fenti MÉK Etikai-Fegyelmi Bizottsági határozatot Szalay Tihamér EFB elnök jegyzi.
Vélhetően szakmai szervezetünk egyik mélypontja, és remélem, hogy ennél mélyebb már többé nem lesz, hogy az a Szalay Tihamér elnököl a kamaránk etikai bizottságának élén, akiről Bayer Zsolt a Magyar Nemzet 2000.05.13-i számában "Új moralisták, farizeusok" címmel az alábbi cikket jelentette meg:
http://www.mno.hu/portal/3605?searchtext=Új%20moralisták
Itt most szünetet kell tartanom, mert magam sem tudnám a tárgyszerűség medrében tartani a továbbiakat. Majd később folytatom, ha újból sikerül erre a pályára visszaterelnem önmagamat.
Őszintén sajnálom. Mindannyiunk miatt. Igen, én kérek bocsánatot...
Úgy gondolom, eljött az ideje a valódi rendszerváltásnak a mi szakmai közösségünkben is. Ennyire egy születésnapot ritkán sikerül elrontani...
ÓT
2010. március 24., szerda
Sértett magyar építészek
A tavaly ősszel megválasztott új MÉK vezetőség programjának és költségvetési előterjesztésének megtárgyalására március 19-én összeült a MÉK küldöttgyűlése.
A küldöttgyűlés tárgyáról és hangulatáról az ÉF-en az alábbi beszámolók olvashatók (némi előzménnyel együtt)
Szubjektív gondolatok a küldöttgyűlés elé (Ertsey Attila)
Csák Máté ország (Bardóczi Sándor)
Mi történt velünk?- A kamarai küldöttgyűlés margójára (Ertsey Attila)
Reakció (Mónus János)
Én magam nem vagyok küldött, nem is aspiráltam rá soha. Így csak az építész médiából (közlöny, ÉF, stb.), valamint a szóbeszédekből értesülök én is a történtekről. Jelen esetben azonban úgy látom, hogy így is bőven elegendő információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy az alábbi - nem újkeletű - véleményemet a nagyobb nyilvánosság elé tárjam.
Sértettség, kicsinyesség, hatalomféltés és gőg
Tömören eme általánosításokkal tudnám jellemezni a honi építész szakmai közösség jelenlegi prominenseit. (itt és a továbbiakban kéretik hozzágondolni: Tisztelet a kivételnek!)
Természetesen nem szeretnék adós maradni e súlyos jelzők indoklásával. Bár ne lenne indokolható! De sajnos, az.
Aki csak egy csöppet is kószált már a külvilágban határainkon túl, és nem csupán turistaként, hanem élő szakmai munkafolyamatokba bekapcsolódva, az megtapasztalhatta azt a szembetűnő szemléleti különbséget, amely a honi magyar építészek és a külföldi építészek között megfigyelhető. Határainkon túl, ugyanis, egészen más az építészek társadalmi státusza, és egyúttal önképe is, mint itthon Magyarországon. A különbség lényege az építész és a hatalom viszonyában lévő alapvető különbségre vezethető vissza. A magyar építész szakmai közösség egésze egy lelki beteghez hasonlítható. Mégpedig egy olyasvalakinek a lelkibetegségéhez, aki a Kádár-rendszerben rendi kiváltságokat élvezett, a rendszer összeomlása után azonban nem találta meg a helyét az új viszonyok közepette, és minduntalan az egykori kiváltságait, és az azzal együttjáró társadalmi státuszát kívánja valamilyen módon részben, vagy egészben helyreállítani. Gyakorlatilag erről szól az elmúlt 20 elvesztegetett év a magyar építészek szakmai közösségében. Az e törekvés nyomán folyó tusakodáson kívül szinte az égvilágon semmi nem történt a szakmai szervezet keretében.
Miből táplálkozik ez a törekvés? Sajnos azt kell mondjam, alapvetően önhittségből, szűklátókörűségből, butaságból és önzésből. Hogyan és hol kezdődött a vakvágányra futás? A kezdetek még a 80-as évekre vezetnek vissza. Akik már akkor is aktívak voltak, azok még emlékezhetnek a GMK-k és VGMK-k korszakára, szakmánk igazi "aranykorára". Nincs annál szebb dolog a világon, mint amikor az állami tervezőintézetben főállásban dolgozva "maszekolgatunk", vállalati papíron, vállalati tussal, telefonnal és teljes infrastruktúrával a háttérben. Ráadásul akkor - legalábbis egy ideig - még egy fillér személyi jövedelemadót sem kellett fizetni a "maszek" jövedelem után. Ebben a rendszerben még a fiatalok is érvényesülhettek: ahol én kezdtem a pályámat annak idején, az idősebb kollégák számára túlságosan is idegennek tűnt a GMK és a VGMK, nem is nagyon látták át a működését, így nyeretlen kétévesként (két év tervezőgyakornoki tevékenység után) nyitva volt előttem a pálya, hogy én alapítsam meg az irodánk VGMK-ját. Emlékszem, majd szétfeszültem a büszkeségtől, amikor némely 50-es éveiben járó tervező kollégám kezébe több pénzt számoltam le havonta a VGMK-ban végzett munkák után, mint a havi vállalati fizetésük! Gondolhatjátok, volt is tekintélyem...:-) Szép idők voltak, vitathatatlan. Mindez pedig annak volt köszönhető, hogy a 80-as években az akkori szovjet-blokk országok közül egyedüliként Magyarországon óvatosan elkezdték kinyitni a kapukat az addig szégyenteli burzsoá csökevénynek minősített egyéni- és kisvállalkozások előtt. Virágoztak a TSz-ek (fiatalabbaknak: mezőgazdasági Termelő Szövetkezetek, amelyeket aztán a rendszer(ill. gengszter)váltás sikeresen szétzúzott), és melléküzemágaik a gazdaság jelentős szereplőivé avanzsáltak, a gyárakban és vállalatoknál pedig szárnyaltak a VGMK-k. Más kérdés, hogy akkor híre volt, hogy Európa legdolgosabb népe a magyar, mert 8 óra állami munka mellett még legalább 6 órát tölt a magánszektorban is munkával. Tény, hogy ez iszonyatosan önkizsákmányoló életmód, ami nem tartható fenn hosszútávon. De akkor ez így folyt. Egyes értelmiségiek nem vetettek meg semmilyen munkát: sokat lehetett hallani sertéstenyésztő, fóliasátrazó és taxizó mérnökökről is. A gazdaság a külföld felé való felelőtlen eladósodásnak és ennek a második műszakkal nyert termelő erőnek köszönhetően komoly fellendülésben volt, volt hát mit tervezniük az építészeknek is. A nyaralók és lakóházak gombamódra nőttek ki a földből. Azóta sem épült sohasem egy év alatt annyi lakás, mint akkor. Ehhez jött aztán még a lelemény a szerzői joggal kapcsolatban. Merthogy az állami szektorból is ki kellett valahogy szivattyúzni a jövedelmet. Munka volt, pénz volt, adózni nem kellett. Kell ennél szebb élet egy építésznek?
E pezsgés és a pénz deleje azonban már akkor elkezdte megszédíteni a szakma akkori prominenseit. Ha már ilyen szépen lehet aratni, akkor jó lenne leszűkíteni azoknak a körét, akiket a húsosfazék közelébe engedünk - gondolták, és létrehozták a hierarchikus É-1, É-2 és É mittudomén tervezői jogosultsági rendszert, majd ezt követően az Alkotmánybíróság által később megszüntetett ÉSzB-k rendszerét (a mai tervtanácsok 1:1 arányú előképét). És természetesen dörzsölték a markukat: ezt ügyesen megcsináltuk, hadd bokázzanak csak a fiatalok amíg megszerzik a vezető tervezői jogosultságot, és ha nem állnak be a sorba, az ÉSzB-k még akkor is lazán kiszűrhetik a renitenseket. A prominens építészek önmagukat valóságos népnevelővé, az esztétikai tuti megmondóivá emelték, és a szellemi felsőbbrendűségnek ezt az imázsát igyekeztek a társadalom egészével is megetetni. Az egyik fajta érvelés már akkor is az volt, hogy túltermelés van az oktatásban, nincs itt szükség évi 100-120 fő friss diplomás építészre a tervezésben. (Ehhez képest most ugyanez az érv jelenik meg 500-800 fő/év friss építész diplomásra hivatkozva...) Bátorkodom megkérdezni a szakmai közéletet ma bitorló kollégáinktól: árulják el, hogy szerintük valójában hány darab tervező építész/év kibocsátás lenne ma kívánatos, vagy egyáltalán általuk tolerálható ahhoz, hogy egy diplomát szerző építész ne egy hatalmi hierarchia alján találja magát (amelyik, mint tudjuk, az alkotói kibontakozás totális elfojtója), hanem egy partnerségen alapuló valóságos szakmai közösségben? 5, netán 10? Vagy esetleg felmehetnénk 20-ra, Kedves Kollégák?
Az építész pedig egy olyan fajta, főleg, ha magyar, amelyik hajlamos az előbbiekben leírt kivételesen kiváltságos élethelyzetet szerzett jognak tekinteni. A megcsillant kiváltságoktól szakmánk prominensei valóságos vérszemet kaptak. Hiába, sok irodalmi mű örökíti meg a pénz őrületét, azt, hogy miképpen torzítja el a pénz utáni féktelen kapaszkodás a mégoly ígéretesnek induló személyiséget is. Ennek folytán szakmánk prominensei az 1990-es rendszerváltás (pardon nem kevesek szerint "gengszterváltás") óta mással sem voltak elfoglalva az elmúlt 20 évben, mint e korábbi kiváltságok megvédésével, besáncolásával, visszaállításával, ha kellett visszacsempészésével (lásd Tervtanácsok), olyannyira, hogy ez a folyamat mind a mai napig zajlik, és pld. a vezető tervezői "cím"-hez mára már a korábbi 5 évvel szemben 8 évre emelték az előfeltételül megkövetelt tervezői gyakorlati évek számát. És ezt nem az építészek által lenézett és szidott állami hivatali apparátus sütötte ki, hanem szakmánk jeles prominensei saját kollégáiknak. És mindezt az "építészeti minőség emelésének" álcája mögé bújva tették. Akkor most ezt hasonlítsuk össze, Kedves Kollégák, Svédország példájával, ahol a tervezésnek még az sem jogosultsági előfeltétele, hogy valaki építész legyen. Na itt röhöghetjük mi, magyar építészek, magunkat körbe azonnal...:-))))
De ez még mind semmi!
Folytatás következik: "Görcsös kapaszkodás a semmibe"
ÓT
A küldöttgyűlés tárgyáról és hangulatáról az ÉF-en az alábbi beszámolók olvashatók (némi előzménnyel együtt)
Szubjektív gondolatok a küldöttgyűlés elé (Ertsey Attila)
Csák Máté ország (Bardóczi Sándor)
Mi történt velünk?- A kamarai küldöttgyűlés margójára (Ertsey Attila)
Reakció (Mónus János)
Én magam nem vagyok küldött, nem is aspiráltam rá soha. Így csak az építész médiából (közlöny, ÉF, stb.), valamint a szóbeszédekből értesülök én is a történtekről. Jelen esetben azonban úgy látom, hogy így is bőven elegendő információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy az alábbi - nem újkeletű - véleményemet a nagyobb nyilvánosság elé tárjam.
Sértettség, kicsinyesség, hatalomféltés és gőg
Tömören eme általánosításokkal tudnám jellemezni a honi építész szakmai közösség jelenlegi prominenseit. (itt és a továbbiakban kéretik hozzágondolni: Tisztelet a kivételnek!)
Természetesen nem szeretnék adós maradni e súlyos jelzők indoklásával. Bár ne lenne indokolható! De sajnos, az.
Aki csak egy csöppet is kószált már a külvilágban határainkon túl, és nem csupán turistaként, hanem élő szakmai munkafolyamatokba bekapcsolódva, az megtapasztalhatta azt a szembetűnő szemléleti különbséget, amely a honi magyar építészek és a külföldi építészek között megfigyelhető. Határainkon túl, ugyanis, egészen más az építészek társadalmi státusza, és egyúttal önképe is, mint itthon Magyarországon. A különbség lényege az építész és a hatalom viszonyában lévő alapvető különbségre vezethető vissza. A magyar építész szakmai közösség egésze egy lelki beteghez hasonlítható. Mégpedig egy olyasvalakinek a lelkibetegségéhez, aki a Kádár-rendszerben rendi kiváltságokat élvezett, a rendszer összeomlása után azonban nem találta meg a helyét az új viszonyok közepette, és minduntalan az egykori kiváltságait, és az azzal együttjáró társadalmi státuszát kívánja valamilyen módon részben, vagy egészben helyreállítani. Gyakorlatilag erről szól az elmúlt 20 elvesztegetett év a magyar építészek szakmai közösségében. Az e törekvés nyomán folyó tusakodáson kívül szinte az égvilágon semmi nem történt a szakmai szervezet keretében.
Miből táplálkozik ez a törekvés? Sajnos azt kell mondjam, alapvetően önhittségből, szűklátókörűségből, butaságból és önzésből. Hogyan és hol kezdődött a vakvágányra futás? A kezdetek még a 80-as évekre vezetnek vissza. Akik már akkor is aktívak voltak, azok még emlékezhetnek a GMK-k és VGMK-k korszakára, szakmánk igazi "aranykorára". Nincs annál szebb dolog a világon, mint amikor az állami tervezőintézetben főállásban dolgozva "maszekolgatunk", vállalati papíron, vállalati tussal, telefonnal és teljes infrastruktúrával a háttérben. Ráadásul akkor - legalábbis egy ideig - még egy fillér személyi jövedelemadót sem kellett fizetni a "maszek" jövedelem után. Ebben a rendszerben még a fiatalok is érvényesülhettek: ahol én kezdtem a pályámat annak idején, az idősebb kollégák számára túlságosan is idegennek tűnt a GMK és a VGMK, nem is nagyon látták át a működését, így nyeretlen kétévesként (két év tervezőgyakornoki tevékenység után) nyitva volt előttem a pálya, hogy én alapítsam meg az irodánk VGMK-ját. Emlékszem, majd szétfeszültem a büszkeségtől, amikor némely 50-es éveiben járó tervező kollégám kezébe több pénzt számoltam le havonta a VGMK-ban végzett munkák után, mint a havi vállalati fizetésük! Gondolhatjátok, volt is tekintélyem...:-) Szép idők voltak, vitathatatlan. Mindez pedig annak volt köszönhető, hogy a 80-as években az akkori szovjet-blokk országok közül egyedüliként Magyarországon óvatosan elkezdték kinyitni a kapukat az addig szégyenteli burzsoá csökevénynek minősített egyéni- és kisvállalkozások előtt. Virágoztak a TSz-ek (fiatalabbaknak: mezőgazdasági Termelő Szövetkezetek, amelyeket aztán a rendszer(ill. gengszter)váltás sikeresen szétzúzott), és melléküzemágaik a gazdaság jelentős szereplőivé avanzsáltak, a gyárakban és vállalatoknál pedig szárnyaltak a VGMK-k. Más kérdés, hogy akkor híre volt, hogy Európa legdolgosabb népe a magyar, mert 8 óra állami munka mellett még legalább 6 órát tölt a magánszektorban is munkával. Tény, hogy ez iszonyatosan önkizsákmányoló életmód, ami nem tartható fenn hosszútávon. De akkor ez így folyt. Egyes értelmiségiek nem vetettek meg semmilyen munkát: sokat lehetett hallani sertéstenyésztő, fóliasátrazó és taxizó mérnökökről is. A gazdaság a külföld felé való felelőtlen eladósodásnak és ennek a második műszakkal nyert termelő erőnek köszönhetően komoly fellendülésben volt, volt hát mit tervezniük az építészeknek is. A nyaralók és lakóházak gombamódra nőttek ki a földből. Azóta sem épült sohasem egy év alatt annyi lakás, mint akkor. Ehhez jött aztán még a lelemény a szerzői joggal kapcsolatban. Merthogy az állami szektorból is ki kellett valahogy szivattyúzni a jövedelmet. Munka volt, pénz volt, adózni nem kellett. Kell ennél szebb élet egy építésznek?
E pezsgés és a pénz deleje azonban már akkor elkezdte megszédíteni a szakma akkori prominenseit. Ha már ilyen szépen lehet aratni, akkor jó lenne leszűkíteni azoknak a körét, akiket a húsosfazék közelébe engedünk - gondolták, és létrehozták a hierarchikus É-1, É-2 és É mittudomén tervezői jogosultsági rendszert, majd ezt követően az Alkotmánybíróság által később megszüntetett ÉSzB-k rendszerét (a mai tervtanácsok 1:1 arányú előképét). És természetesen dörzsölték a markukat: ezt ügyesen megcsináltuk, hadd bokázzanak csak a fiatalok amíg megszerzik a vezető tervezői jogosultságot, és ha nem állnak be a sorba, az ÉSzB-k még akkor is lazán kiszűrhetik a renitenseket. A prominens építészek önmagukat valóságos népnevelővé, az esztétikai tuti megmondóivá emelték, és a szellemi felsőbbrendűségnek ezt az imázsát igyekeztek a társadalom egészével is megetetni. Az egyik fajta érvelés már akkor is az volt, hogy túltermelés van az oktatásban, nincs itt szükség évi 100-120 fő friss diplomás építészre a tervezésben. (Ehhez képest most ugyanez az érv jelenik meg 500-800 fő/év friss építész diplomásra hivatkozva...) Bátorkodom megkérdezni a szakmai közéletet ma bitorló kollégáinktól: árulják el, hogy szerintük valójában hány darab tervező építész/év kibocsátás lenne ma kívánatos, vagy egyáltalán általuk tolerálható ahhoz, hogy egy diplomát szerző építész ne egy hatalmi hierarchia alján találja magát (amelyik, mint tudjuk, az alkotói kibontakozás totális elfojtója), hanem egy partnerségen alapuló valóságos szakmai közösségben? 5, netán 10? Vagy esetleg felmehetnénk 20-ra, Kedves Kollégák?
Az építész pedig egy olyan fajta, főleg, ha magyar, amelyik hajlamos az előbbiekben leírt kivételesen kiváltságos élethelyzetet szerzett jognak tekinteni. A megcsillant kiváltságoktól szakmánk prominensei valóságos vérszemet kaptak. Hiába, sok irodalmi mű örökíti meg a pénz őrületét, azt, hogy miképpen torzítja el a pénz utáni féktelen kapaszkodás a mégoly ígéretesnek induló személyiséget is. Ennek folytán szakmánk prominensei az 1990-es rendszerváltás (pardon nem kevesek szerint "gengszterváltás") óta mással sem voltak elfoglalva az elmúlt 20 évben, mint e korábbi kiváltságok megvédésével, besáncolásával, visszaállításával, ha kellett visszacsempészésével (lásd Tervtanácsok), olyannyira, hogy ez a folyamat mind a mai napig zajlik, és pld. a vezető tervezői "cím"-hez mára már a korábbi 5 évvel szemben 8 évre emelték az előfeltételül megkövetelt tervezői gyakorlati évek számát. És ezt nem az építészek által lenézett és szidott állami hivatali apparátus sütötte ki, hanem szakmánk jeles prominensei saját kollégáiknak. És mindezt az "építészeti minőség emelésének" álcája mögé bújva tették. Akkor most ezt hasonlítsuk össze, Kedves Kollégák, Svédország példájával, ahol a tervezésnek még az sem jogosultsági előfeltétele, hogy valaki építész legyen. Na itt röhöghetjük mi, magyar építészek, magunkat körbe azonnal...:-))))
De ez még mind semmi!
Folytatás következik: "Görcsös kapaszkodás a semmibe"
ÓT
2009. december 5., szombat
A FELLEBBEZÉS
A jelenlegi építészkamarai szervezettel ebben az ügyben a BÉK Bohóc-tagozatával indulva eddig sikerült eljutni egy év alatt.
Az ügy külön szépsége az, hogy az etikai vizsgálat tárgyát mindmáig Tima Zoltán ellenem benyújtott panasza képezi, amelyet ő éppen az általam korábban Mónus Jánoshoz, a BÉK alelnökéhez és Dobó Jánoshoz, a BÉK etikai bizottsága elnökéhez címzett panaszlevelem másolatának becsatolásával nyújtott be, amelyet ő a XII. kerületi Önkormányzattól szerzett be, miután másolatban a panaszbeadványaimat Pokorni Zoltán polgármesternek is elküldtem.
Az én panaszaimat a tervtanács és Tima Zoltán etikátlan szerepe tárgyában - az ezen a honlapon általam közzétett hangfelvétel tanúsága ellenére - a mai napig az építész kamara részéről ugyanakkor mindmáig senki sem érdemesítette kivizsgálásra és minősítésre.
Az ügy külön szépsége az, hogy az etikai vizsgálat tárgyát mindmáig Tima Zoltán ellenem benyújtott panasza képezi, amelyet ő éppen az általam korábban Mónus Jánoshoz, a BÉK alelnökéhez és Dobó Jánoshoz, a BÉK etikai bizottsága elnökéhez címzett panaszlevelem másolatának becsatolásával nyújtott be, amelyet ő a XII. kerületi Önkormányzattól szerzett be, miután másolatban a panaszbeadványaimat Pokorni Zoltán polgármesternek is elküldtem.
Az én panaszaimat a tervtanács és Tima Zoltán etikátlan szerepe tárgyában - az ezen a honlapon általam közzétett hangfelvétel tanúsága ellenére - a mai napig az építész kamara részéről ugyanakkor mindmáig senki sem érdemesítette kivizsgálásra és minősítésre.
2009. november 20., péntek
A KIZÁRÁS
Tegnap vettem kézhez az alábbi Határozatot a Dél-Dunántúli Építész Kamara Etikai-Fegyelmi Bizottságától:
Az igazat megvallva, nem lepődtem meg túlságosan. A papírforma érvényesült. Szamárságok és valótlanságok tömkelege. Azt az egyet ugyan nehezen tudom eldönteni, hogy a butaság, a gonoszság, vagy pedig a gyávaság - illetve ezek miféle mixe - motiválhatta leginkább ennek az etikai fércműnek a megalkotását.
Az igazat megvallva, nem lepődtem meg túlságosan. A papírforma érvényesült. Szamárságok és valótlanságok tömkelege. Azt az egyet ugyan nehezen tudom eldönteni, hogy a butaság, a gonoszság, vagy pedig a gyávaság - illetve ezek miféle mixe - motiválhatta leginkább ennek az etikai fércműnek a megalkotását.
.
Jogi képviselőm első olvasatra csak annyit mondott, hogy életében nem találkozott még ekkora sületlenséggel (pedig nem kevés tapasztalat van mögötte...). Természetesen fellebbezek másodfokra. Jó alkalom lesz az újonnan megalakult MÉK testületnek a színvallásra. Mindenesetre azok, akik ezt a papírt aláírták, nem fogják életművük büszke darabjai között tudni ezt a szégyenteli alkotásukat, még ha a szakmában jelenleg uralkodó avítt tekintélyelvűséget kétségbeesetten életben tartani igyekvő társaik ma még meg is tapsolják a kemény példastatuálást. Ne legyenek kétségeitek: ugyanezek fogják nemsokára lapogatni a vállamat: "én mindig melletted álltam" vagy "én mindig tudtam, hogy képes vagy kivívni az igazadat" stb. dumával, és a hozzá tartozó nyirkos kézfogással.
.
Sajnos, ez az etikai bizottság sem szívelte meg a sok jószándékú építész kolléga tanácsát: az építész építészkedjen és ne "jogászkodjon". Annak ellenére nem, hogy maga a szegény megboldogult Reimholz Péter (Isten nyugosztalja) éppen az egész ügyet kirobbantó tervtanácsi konzultáción mondta:
"Hiába ült itt Makovecz Imre agusztus 6-án, aki nemzetközi elismertségű, nagy tekintélyű, vitathatatlanul bölcs építész kollégánk, Ön ehelyett a jogászokkal foglalkozik."
.
Majd az építészfórumon - ahonnan végül a főszerkesztő, Vargha Mihály hathatós támogatásával rám eresztett vércsecsapat el is űzött - kaptam hasonló jóindulatú kioktatásokat néhány kollégától, többek között Hadas Lászlótól, Kalmár "cicu22" Lászlótól, és még sok más kedves jóakaró hozzászólótól, mondván, hogy takarodjak el a "jogászkodó" ügyemmel az építészfórumról, ott ezzel még a levegőt is csak mérgezem. Valóban, miért is tartozna az építészekre annak ügye, hogy az elmúlt 20 évben összesen megszületett 3 etikai kizáró határozattal kiket és miért zártak ki az építészek kamarájából? A 3-ból az első Siklós Mária volt, akit aztán bírósági ítélet miatt jogerősen mégsem zárhattak ki. A második kizárási határozat a XII. kerületi anomáliákhoz a személyes tapasztalatait vakmerően közzétevő Muzsai István esetében idén tavassszal történt (jelenleg szintén bírósági szakaszban). A harmadik pedig ez, ami itt olvasható. És íme, az itt most közzétett Határozat valóban hitelesen példázza annak eredményét, amikor a suszter nem marad a kaptafánál, az építész az építészkedésnél, és pusztán azáltal, hogy beválasztják egy Etikai Bizottság elnevezésű testületbe, úgy gondolja, hogy építészként végre jó alaposan kijogászkodhatja magát. Kedves Kollégák! Hát nem azt hallani minden sarokról, hogy az építészetet csak az arra felkent építészek művelhessék? Miből gondoljátok azt, hogy a "jogászkodást" ugyanakkor amatőrök is végezhetik? Jó, tudom, nem kevesen vannak közöttünk építészek között olyanok, akik úgy gondolják, hogy pusztán azáltal, hogy megszerezték az építész oklevelet, azzal már mindenhez értőnek lettek nyilvánítva. Végtére is az építész a diploma megszerzéséhez valamennyi jogismeretből is vizsgát tesz, ellenben a jogász nem vizsgázik építészetből: a szakmai felsőbbrendűségük ezzel már meg is van alapozva - gondolják. Egyszóval elképesztő, hogy egyes építészek felkentnek érzik magukat olyan súlyú határozatok meghozatalára, amellyel a társukat kizárják a kamarából, olyan jogi bikkfanyelven adván elő a dolgot, mintha az valódi bírósági határozat lenne. Megvillantva olyan - vélhetően valamelyik televíziós "Jogi esetek"-ből, vagy netán valamely ügyvédes-bíróságos szappanoperából felszedett "Halmazati büntetésként" típusú jogi fogalmat, amitől a határozat kézhezvevője azonnal összecsinálja magát.
.
Megismertelek benneteket. Kölcsönösen szerencsésebb lett volna, ha ez nem történt volna meg. De már késő. A szellemet már nem lehet visszaparancsolni a palackba, és akár akarjátok, akár nem, előbb-utóbb bevilágítja az általatok fenntartott jelenlegi feudális középkori sötétséget. Na akkor nem leszek majd szívesen a helyetekben... (habár már most sem lennék, ezen az oldalon még mindig sokkal jobb!)
.
Ódor Tamás
Szabad Alkotó
2009. október 21., szerda
A TANULSÁG
Tegnap, október 20-án, lezajlott a Szabad Alkotók szervezésében az első szakmai közéleti tanácskozás. A helyszín a Bartók Béla úti Nevada Pub különterme volt, amely így egyfajta "új építészpince" szerepet tölthetett be. Ezúton is szeretném minden résztvevőnek kifejezni a hálás köszönetemet a megjelenésért, a lezajlott vitában vállalt aktív szerepvállalásért. Igyekeztem a meghívottak körét úgy összeállítani, hogy minél heterogénebb legyen a társaság, hiszen a meghívóban is megfogalmazott cél az előkészítő munkaanyag kikristályosítása volt. Alighanem túllőttem a célon, mert a tanácskozás tanulsága végül is az lett, hogy a 3 héten át előkészített és e-mail-ekben folyamatosan frissített, mintegy 15 oldalas munkaanyagból a társaság egyetlen egy közösen felvállalható mondatban sem tudott megegyezni. Vagyis beszélgettünk egy jót, és az egyetlen közös nevező az volt, hogy a szakmai közélet jelenlegi helyzete, módja és formája tűrhetetlen.
Megy tehát minden tovább úgy, ahogy eddig, és a szakma tornyait birtokló hűbérurak dörzsölhetik a markukat: a 2,5%-os legitimációjukkal egy ca. 10.000 fős szakmai közösség felett gyakorolhatnak továbbra is etikátlan uralmat, mindössze azért, mert a maradék 97,5% nem képes egyetlen egy közösen felvállalható mondatban sem megállapodni, azon kívül, hogy pusztuljon az, ami van.
Nehéz lenne mindebből más következtetést levonni, mint amit én levontam: itt az alábbiakban közzéteszem és felajánlom a köznek az eddig elkészült munkaanyagot, és a magam részéről folytatom a szakmai és magánéletemet abban a nyugodalmas és békés világban, amelyet 25 év alatt felépítettem magam körül. Legközelebb legfeljebb akkor kapcsolódok bármilyen hasonló törekvéshez, ha látom, hogy egy kritikus tömegű kolléga néhány alapvető alapelvben képes közös nevezőre jutni.
Ezúton köszönöm a munkáját és a közreműködését mindazoknak a kollégáknak, akik energiájukat és idejüket áldozták a munkaanyag előkészítésére és a tanácskozáson való részvételre, remélem, hogy ők is hasznos tanulsággal gyarapodtak.
A munkaanyagok az alábbi linkekre kattintva tölthetők le:
http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Szakmai_kozelet_Diagnozis_v5.doc
http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Szakmai_Alkotmany_v6.doc
http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Strategiai_iranyok_v5.doc
http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Az_Alkotmany_ertelme.doc
Habár a jövőt és a teendőket illetően nem sikerült semmiféle közös nevezőt kialakítani, egy dologban kivétel nélkül minden jelenlévő, és a munkakanyag előkészítésében részt vevő kolléga egyetértett, hogy az egykori koncepciós perek légkörét felidéző BÉK és MÉK etikai bizottsági eljárások eredményeképpen első és másodfokon a kamarából teljesen ártatlanul kizárt Muzsai István esete mindenképpen felháborító, az ügy egyfajta mérföldkő a szakmai közéletben, és kivétel nélkül mindenki kiáll Muzsai István mellett, és elítélik az alaptalan vádas prekoncepciós, elrettentő célzatú kamarai etikai bizottsági határozatokat. Muzsai Istvánt gyakorlatilag azért zárták ki a kamarából, mert volt bátorsága tavaly ősszel az építészfórum egyik cikkéhez hozzászólva a XII. kerületi tervtanács működéséről a saját konkrét valóságos tapasztalatait közzétenni.
Minden építész kollégát tisztelve és üdvözölve,
Ódor Tamás
Szabad Alkotó
Megy tehát minden tovább úgy, ahogy eddig, és a szakma tornyait birtokló hűbérurak dörzsölhetik a markukat: a 2,5%-os legitimációjukkal egy ca. 10.000 fős szakmai közösség felett gyakorolhatnak továbbra is etikátlan uralmat, mindössze azért, mert a maradék 97,5% nem képes egyetlen egy közösen felvállalható mondatban sem megállapodni, azon kívül, hogy pusztuljon az, ami van.
Nehéz lenne mindebből más következtetést levonni, mint amit én levontam: itt az alábbiakban közzéteszem és felajánlom a köznek az eddig elkészült munkaanyagot, és a magam részéről folytatom a szakmai és magánéletemet abban a nyugodalmas és békés világban, amelyet 25 év alatt felépítettem magam körül. Legközelebb legfeljebb akkor kapcsolódok bármilyen hasonló törekvéshez, ha látom, hogy egy kritikus tömegű kolléga néhány alapvető alapelvben képes közös nevezőre jutni.
Ezúton köszönöm a munkáját és a közreműködését mindazoknak a kollégáknak, akik energiájukat és idejüket áldozták a munkaanyag előkészítésére és a tanácskozáson való részvételre, remélem, hogy ők is hasznos tanulsággal gyarapodtak.
A munkaanyagok az alábbi linkekre kattintva tölthetők le:
http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Szakmai_kozelet_Diagnozis_v5.doc
http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Szakmai_Alkotmany_v6.doc
http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Strategiai_iranyok_v5.doc
http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Az_Alkotmany_ertelme.doc
Habár a jövőt és a teendőket illetően nem sikerült semmiféle közös nevezőt kialakítani, egy dologban kivétel nélkül minden jelenlévő, és a munkakanyag előkészítésében részt vevő kolléga egyetértett, hogy az egykori koncepciós perek légkörét felidéző BÉK és MÉK etikai bizottsági eljárások eredményeképpen első és másodfokon a kamarából teljesen ártatlanul kizárt Muzsai István esete mindenképpen felháborító, az ügy egyfajta mérföldkő a szakmai közéletben, és kivétel nélkül mindenki kiáll Muzsai István mellett, és elítélik az alaptalan vádas prekoncepciós, elrettentő célzatú kamarai etikai bizottsági határozatokat. Muzsai Istvánt gyakorlatilag azért zárták ki a kamarából, mert volt bátorsága tavaly ősszel az építészfórum egyik cikkéhez hozzászólva a XII. kerületi tervtanács működéséről a saját konkrét valóságos tapasztalatait közzétenni.
Minden építész kollégát tisztelve és üdvözölve,
Ódor Tamás
Szabad Alkotó
2009. október 12., hétfő
Kedves Kollégák! Kedves Olvasók!
Bevallom, a Vakációmnak már réges rég vége, itt e blogban azonban ennek sajnálatosan semmi jelét nem adtam. Ezért elnézést kérek mindazoktól, akik várták a folytatást.
Hadd legyen azonban némi mentségem. Egyrészt a munka-kötelezettségeim, másrészt egy folyamat, amely részben e blogból bontakozott ki. Ezúton tájékoztatlak benneteket arról, hogy előkészítés alatt áll egy tanácskozás lebonyolítása, amelyben a legkülönfélébb építészeti irányzatokat és felfogásokat képviselő, és a szakmai közélet jelenlegi állapotait elutasító kollégák igyekeznek egy szakmai közös nevezőt megalkotni, nemre, korra és tehetségre való tekintet nélkül. Jelenleg 3 munkaanyag van előkészítés alatt:
- Diagnózis
- Szakmai Alkotmány
- Stratégia
A tanácskozásra a közeljövőben fog sor kerülni, de egyelőre nem lesz nyilvános, mert rengeteg a rosszindulatú, a jelenlegi szakmai közéleti helyzet konzerválásában érdekelt támadás. A tanácskozás eredményével azonban szertnénk majd a nyilvánosság elé lépni.
Természetesen, aki érdeklődik e munka iránt, és szívesen bekapcsolódna már az előkészítésbe is, van saját mondanivalója a fenti munkaanyagokhoz, azt szívesen fogadjuk, akár a tanácskozáson való részvétel is lehetséges.
Hadd legyen azonban némi mentségem. Egyrészt a munka-kötelezettségeim, másrészt egy folyamat, amely részben e blogból bontakozott ki. Ezúton tájékoztatlak benneteket arról, hogy előkészítés alatt áll egy tanácskozás lebonyolítása, amelyben a legkülönfélébb építészeti irányzatokat és felfogásokat képviselő, és a szakmai közélet jelenlegi állapotait elutasító kollégák igyekeznek egy szakmai közös nevezőt megalkotni, nemre, korra és tehetségre való tekintet nélkül. Jelenleg 3 munkaanyag van előkészítés alatt:
- Diagnózis
- Szakmai Alkotmány
- Stratégia
A tanácskozásra a közeljövőben fog sor kerülni, de egyelőre nem lesz nyilvános, mert rengeteg a rosszindulatú, a jelenlegi szakmai közéleti helyzet konzerválásában érdekelt támadás. A tanácskozás eredményével azonban szertnénk majd a nyilvánosság elé lépni.
Természetesen, aki érdeklődik e munka iránt, és szívesen bekapcsolódna már az előkészítésbe is, van saját mondanivalója a fenti munkaanyagokhoz, azt szívesen fogadjuk, akár a tanácskozáson való részvétel is lehetséges.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)