2009. december 5., szombat

A FELLEBBEZÉS

A jelenlegi építészkamarai szervezettel ebben az ügyben a BÉK Bohóc-tagozatával indulva eddig sikerült eljutni egy év alatt.

Az ügy külön szépsége az, hogy az etikai vizsgálat tárgyát mindmáig Tima Zoltán ellenem benyújtott panasza képezi, amelyet ő éppen az általam korábban Mónus Jánoshoz, a BÉK alelnökéhez és Dobó Jánoshoz, a BÉK etikai bizottsága elnökéhez címzett panaszlevelem másolatának becsatolásával nyújtott be, amelyet ő a XII. kerületi Önkormányzattól szerzett be, miután másolatban a panaszbeadványaimat Pokorni Zoltán polgármesternek is elküldtem.

Az én panaszaimat a tervtanács és Tima Zoltán etikátlan szerepe tárgyában - az ezen a honlapon általam közzétett hangfelvétel tanúsága ellenére - a mai napig az építész kamara részéről ugyanakkor mindmáig senki sem érdemesítette kivizsgálásra és minősítésre.








2009. november 20., péntek

A KIZÁRÁS

Tegnap vettem kézhez az alábbi Határozatot a Dél-Dunántúli Építész Kamara Etikai-Fegyelmi Bizottságától:



Az igazat megvallva, nem lepődtem meg túlságosan. A papírforma érvényesült. Szamárságok és valótlanságok tömkelege. Azt az egyet ugyan nehezen tudom eldönteni, hogy a butaság, a gonoszság, vagy pedig a gyávaság - illetve ezek miféle mixe - motiválhatta leginkább ennek az etikai fércműnek a megalkotását.
.
Jogi képviselőm első olvasatra csak annyit mondott, hogy életében nem találkozott még ekkora sületlenséggel (pedig nem kevés tapasztalat van mögötte...). Természetesen fellebbezek másodfokra. Jó alkalom lesz az újonnan megalakult MÉK testületnek a színvallásra. Mindenesetre azok, akik ezt a papírt aláírták, nem fogják életművük büszke darabjai között tudni ezt a szégyenteli alkotásukat, még ha a szakmában jelenleg uralkodó avítt tekintélyelvűséget kétségbeesetten életben tartani igyekvő társaik ma még meg is tapsolják a kemény példastatuálást. Ne legyenek kétségeitek: ugyanezek fogják nemsokára lapogatni a vállamat: "én mindig melletted álltam" vagy "én mindig tudtam, hogy képes vagy kivívni az igazadat" stb. dumával, és a hozzá tartozó nyirkos kézfogással.
.
Sajnos, ez az etikai bizottság sem szívelte meg a sok jószándékú építész kolléga tanácsát: az építész építészkedjen és ne "jogászkodjon". Annak ellenére nem, hogy maga a szegény megboldogult Reimholz Péter (Isten nyugosztalja) éppen az egész ügyet kirobbantó tervtanácsi konzultáción mondta:
"Hiába ült itt Makovecz Imre agusztus 6-án, aki nemzetközi elismertségű, nagy tekintélyű, vitathatatlanul bölcs építész kollégánk, Ön ehelyett a jogászokkal foglalkozik."
.
Majd az építészfórumon - ahonnan végül a főszerkesztő, Vargha Mihály hathatós támogatásával rám eresztett vércsecsapat el is űzött - kaptam hasonló jóindulatú kioktatásokat néhány kollégától, többek között Hadas Lászlótól, Kalmár "cicu22" Lászlótól, és még sok más kedves jóakaró hozzászólótól, mondván, hogy takarodjak el a "jogászkodó" ügyemmel az építészfórumról, ott ezzel még a levegőt is csak mérgezem. Valóban, miért is tartozna az építészekre annak ügye, hogy az elmúlt 20 évben összesen megszületett 3 etikai kizáró határozattal kiket és miért zártak ki az építészek kamarájából? A 3-ból az első Siklós Mária volt, akit aztán bírósági ítélet miatt jogerősen mégsem zárhattak ki. A második kizárási határozat a XII. kerületi anomáliákhoz a személyes tapasztalatait vakmerően közzétevő Muzsai István esetében idén tavassszal történt (jelenleg szintén bírósági szakaszban). A harmadik pedig ez, ami itt olvasható. És íme, az itt most közzétett Határozat valóban hitelesen példázza annak eredményét, amikor a suszter nem marad a kaptafánál, az építész az építészkedésnél, és pusztán azáltal, hogy beválasztják egy Etikai Bizottság elnevezésű testületbe, úgy gondolja, hogy építészként végre jó alaposan kijogászkodhatja magát. Kedves Kollégák! Hát nem azt hallani minden sarokról, hogy az építészetet csak az arra felkent építészek művelhessék? Miből gondoljátok azt, hogy a "jogászkodást" ugyanakkor amatőrök is végezhetik? Jó, tudom, nem kevesen vannak közöttünk építészek között olyanok, akik úgy gondolják, hogy pusztán azáltal, hogy megszerezték az építész oklevelet, azzal már mindenhez értőnek lettek nyilvánítva. Végtére is az építész a diploma megszerzéséhez valamennyi jogismeretből is vizsgát tesz, ellenben a jogász nem vizsgázik építészetből: a szakmai felsőbbrendűségük ezzel már meg is van alapozva - gondolják. Egyszóval elképesztő, hogy egyes építészek felkentnek érzik magukat olyan súlyú határozatok meghozatalára, amellyel a társukat kizárják a kamarából, olyan jogi bikkfanyelven adván elő a dolgot, mintha az valódi bírósági határozat lenne. Megvillantva olyan - vélhetően valamelyik televíziós "Jogi esetek"-ből, vagy netán valamely ügyvédes-bíróságos szappanoperából felszedett "Halmazati büntetésként" típusú jogi fogalmat, amitől a határozat kézhezvevője azonnal összecsinálja magát.
.
Megismertelek benneteket. Kölcsönösen szerencsésebb lett volna, ha ez nem történt volna meg. De már késő. A szellemet már nem lehet visszaparancsolni a palackba, és akár akarjátok, akár nem, előbb-utóbb bevilágítja az általatok fenntartott jelenlegi feudális középkori sötétséget. Na akkor nem leszek majd szívesen a helyetekben... (habár már most sem lennék, ezen az oldalon még mindig sokkal jobb!)
.
Ódor Tamás
Szabad Alkotó

2009. október 21., szerda

A TANULSÁG

Tegnap, október 20-án, lezajlott a Szabad Alkotók szervezésében az első szakmai közéleti tanácskozás. A helyszín a Bartók Béla úti Nevada Pub különterme volt, amely így egyfajta "új építészpince" szerepet tölthetett be. Ezúton is szeretném minden résztvevőnek kifejezni a hálás köszönetemet a megjelenésért, a lezajlott vitában vállalt aktív szerepvállalásért. Igyekeztem a meghívottak körét úgy összeállítani, hogy minél heterogénebb legyen a társaság, hiszen a meghívóban is megfogalmazott cél az előkészítő munkaanyag kikristályosítása volt. Alighanem túllőttem a célon, mert a tanácskozás tanulsága végül is az lett, hogy a 3 héten át előkészített és e-mail-ekben folyamatosan frissített, mintegy 15 oldalas munkaanyagból a társaság egyetlen egy közösen felvállalható mondatban sem tudott megegyezni. Vagyis beszélgettünk egy jót, és az egyetlen közös nevező az volt, hogy a szakmai közélet jelenlegi helyzete, módja és formája tűrhetetlen.

Megy tehát minden tovább úgy, ahogy eddig, és a szakma tornyait birtokló hűbérurak dörzsölhetik a markukat: a 2,5%-os legitimációjukkal egy ca. 10.000 fős szakmai közösség felett gyakorolhatnak továbbra is etikátlan uralmat, mindössze azért, mert a maradék 97,5% nem képes egyetlen egy közösen felvállalható mondatban sem megállapodni, azon kívül, hogy pusztuljon az, ami van.

Nehéz lenne mindebből más következtetést levonni, mint amit én levontam: itt az alábbiakban közzéteszem és felajánlom a köznek az eddig elkészült munkaanyagot, és a magam részéről folytatom a szakmai és magánéletemet abban a nyugodalmas és békés világban, amelyet 25 év alatt felépítettem magam körül. Legközelebb legfeljebb akkor kapcsolódok bármilyen hasonló törekvéshez, ha látom, hogy egy kritikus tömegű kolléga néhány alapvető alapelvben képes közös nevezőre jutni.

Ezúton köszönöm a munkáját és a közreműködését mindazoknak a kollégáknak, akik energiájukat és idejüket áldozták a munkaanyag előkészítésére és a tanácskozáson való részvételre, remélem, hogy ők is hasznos tanulsággal gyarapodtak.

A munkaanyagok az alábbi linkekre kattintva tölthetők le:

http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Szakmai_kozelet_Diagnozis_v5.doc

http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Szakmai_Alkotmany_v6.doc

http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Strategiai_iranyok_v5.doc

http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/Az_Alkotmany_ertelme.doc

Habár a jövőt és a teendőket illetően nem sikerült semmiféle közös nevezőt kialakítani, egy dologban kivétel nélkül minden jelenlévő, és a munkakanyag előkészítésében részt vevő kolléga egyetértett, hogy az egykori koncepciós perek légkörét felidéző BÉK és MÉK etikai bizottsági eljárások eredményeképpen első és másodfokon a kamarából teljesen ártatlanul kizárt Muzsai István esete mindenképpen felháborító, az ügy egyfajta mérföldkő a szakmai közéletben, és kivétel nélkül mindenki kiáll Muzsai István mellett, és elítélik az alaptalan vádas prekoncepciós, elrettentő célzatú kamarai etikai bizottsági határozatokat. Muzsai Istvánt gyakorlatilag azért zárták ki a kamarából, mert volt bátorsága tavaly ősszel az építészfórum egyik cikkéhez hozzászólva a XII. kerületi tervtanács működéséről a saját konkrét valóságos tapasztalatait közzétenni.

Minden építész kollégát tisztelve és üdvözölve,

Ódor Tamás
Szabad Alkotó

2009. október 12., hétfő

Kedves Kollégák! Kedves Olvasók!

Bevallom, a Vakációmnak már réges rég vége, itt e blogban azonban ennek sajnálatosan semmi jelét nem adtam. Ezért elnézést kérek mindazoktól, akik várták a folytatást.

Hadd legyen azonban némi mentségem. Egyrészt a munka-kötelezettségeim, másrészt egy folyamat, amely részben e blogból bontakozott ki. Ezúton tájékoztatlak benneteket arról, hogy előkészítés alatt áll egy tanácskozás lebonyolítása, amelyben a legkülönfélébb építészeti irányzatokat és felfogásokat képviselő, és a szakmai közélet jelenlegi állapotait elutasító kollégák igyekeznek egy szakmai közös nevezőt megalkotni, nemre, korra és tehetségre való tekintet nélkül. Jelenleg 3 munkaanyag van előkészítés alatt:

- Diagnózis
- Szakmai Alkotmány
- Stratégia

A tanácskozásra a közeljövőben fog sor kerülni, de egyelőre nem lesz nyilvános, mert rengeteg a rosszindulatú, a jelenlegi szakmai közéleti helyzet konzerválásában érdekelt támadás. A tanácskozás eredményével azonban szertnénk majd a nyilvánosság elé lépni.

Természetesen, aki érdeklődik e munka iránt, és szívesen bekapcsolódna már az előkészítésbe is, van saját mondanivalója a fenti munkaanyagokhoz, azt szívesen fogadjuk, akár a tanácskozáson való részvétel is lehetséges.

2009. július 7., kedd

VAKÁCIÓ!

Kedves Olvasók!

Szeretném megköszönni minden olvasómnak az eddigi érdeklődését, amely a napról-napra növekvő olvasószám adatai alapján visszaigazolni látszik a Szabad Alkotók blogjának létjogosultságát és időszerűségét. Különösen, ha a blog elindítása óta eltelt rendkívül rövid idő alatt verbuválódott olvasótábor nem csekély méretéből vonunk le következtetéseket. Időközben telefonon és e-mailben is kaptam támogató hívásokat, üzeneteket, amelyeket ezúton is köszönök. Természetes, hogy egy ilyen - szelíden szólva - "markáns" célkitűzéssel indított szakmai blog esetében az olvasókat érdekelheti az is, hogy milyen a blog visszhangja a társai, kollégái körében, hogyan viszonyul hozzá a szakmai közélet. Ez a bevezető e jogos tájékozódási igénynek kívánt eleget tenni.

Van egy jó és egy rossz hírem.

Jó hír azoknak, akik meglehetős ellenszenvvel olvassák (bizony ilyenek is vannak .-) a blogot: előreláthatóan most egy hónapnyi szünet következik, bátorkodom egy kicsit lazítani, pihenni, nyaralni is, lehetőleg nem terhelve önmagamat sem az ebben a blogban eddig felvázolt szakmai gondokkal. Ez természetesen jó hír önmagamnak és a családomnak is.

Rossz hír ugyanez a kedves érdeklődő olvasóimnak. Tőlük ezúton kérek némi empátiát és megértést. Köszönöm. De remélem, hogy nekik is lesz lehetőségük, hogy pihenhessenek, kikapcsolódhassanak ebben az időben, és nekik is azt tanácsolom, hogy egészségük megőrzése érdekében, amennyire csak lehetséges, tegyék félre egy kis időre a szakmai gondokat.

Ez az egy hónapnyi szünet természetesen csak terv, és amint azt jól tudjuk, minden terv menet közben változik. Ezért az ellendrukkereimnek felhívom a figyelmét arra, hogy érdemes időnként mégis benézniük a blogba, mert bizony előfordulhat, hogy valamilyen forró anyag miatt mégsem tudom majd megállni, hogy közzétegyem a véleményemet. De természetesen nekik is jó egészséget és nyári lazulást kívánok.

Kellemes nyaralást mindenkinek, lazuljatok, pihenjetek, utazzatok, lubickoljatok, törődjetek a családotokkal és töltődjetek fel élményekkel és energiával.

Üdvözlettel, Ódor Tamás

2009. június 30., kedd

Kommentár M.J. "Dunánk partjai" c. írásához

Az ÉF-en az alábbi kommentárt tettem közzé Mónus János "Dunánk partjai" c. írásához:

"Rögtön az elején kimondom: ritka jó írás! Mélységben gondolkodó és mélyen elgondolkodtató. Egyre kevésbé lepődünk meg: Mónus János publikációi egy konzekvens idealista értékes gondolatait tárják elénk.

Meg kell vallanom, eleinte számomra is nehezen emészthetők voltak Mónus sajátos szemszögű írásai. Túlzottan óvatoskodónak, senkit megbántani nem akarónak, majdhogynem diplomatikusan politizálónak (szakmai értelemben) éreztem őket. Számomra alapból nem szimpatikus a határozott álláspontot felvállalni nem akaró, nem merő, a konfliktusokat óvatoskodással kerülni igyekvő karakter. Eleinte Mónust ilyennek láttam. A mai napig nem értem egymondatos üzenetét a budai vári volt Honvéd Főparancsnokság épülete körüli tervezési folyamattal kapcsolatban: "A kulcs mégiscsak a mi kezünkben van." Írásainak sora azonban a hitelesség képét rajzolja ki Mónusról: ő ilyen. Egy felvállalt idealista. Tudva-tudván, hogy az idealizmus ritkán vezet konkrét azonnali megoldásokhoz. Ugyanakkor több ez, mint a problémák puszta felvetése, hiszen sejteti velünk a megoldást, vagy legalábbis az ahhoz vezető utat. De a többit ránk bízza. Időnként, mintha egy Zen bölcseletet olvasnánk. Az sem konkrét soha, mégis képes megvilágítani számunkra a helyes utat. A saját helyes utunkat. Ami mindenki esetében más és más.

Nem tévesztendő össze Mónus János eme írása Vargha Mihály dunaparti kritikai írásával. Való igaz: Vargha Mihály írásán alaposan elvertem a port, mert az ő írása a dunaparti látványban megjelenő építészet kritikája akart volna lenni, ehhez a célkitűzéshez képest viszont nagyon gyengére sikerült. Mónus írása ellenben egészen más célokat tűz ki. Hangsúlyozza, hogy nem "építészeti értékeik" felől szemléli az "épület-tetteket" (itt nyilván szándékosan kerüli még az "építészet" kifejezést is). Ez az írás a maga célkitűzése felől nézve kerek egész, nem érzem tehát szükségét annak, hogy kiegészítést, pontosítást fűzzek hozzá."

2009. június 27., szombat

Vargha Mihály in(per)verz pomádéja


Az ÉS-ben és az építészfórumon Vargha Mihály tollából "Pomádé inverz" címmel bátortalan, mondvacsinált kritikai írás jelent meg a "sztárépítészeink" által beépített Dunapartról. Arról az öncélú fosztogatásról, amit "városfejlesztés"-nek álcázva borítottak elénk. Arról, amelyikre Budapest mai és jövőbeni lokálpatriótáinak sohasem lesz okuk a büszkeségre.

Habár hosszú ideje Mihálynak ez az első olyan írása, amivel szinte maradéktalanul egyet tudok érteni, ma már mégis fontosabbnak tűnik számomra az, amivel mégsem értek egyet. Több okból is. Először is legfőképpen azzal nem, hogy médiacézárunk sok alapvető megközelítést érthetetlen módon kihagyott ebből az írásból. Nem tudni, hogy azért, mert nem merte, vagy nem is akarta leírni, vagy esetleg azért nem írta le, mert nem is gondolt rá, vagy mert nem tartja fontosnak, vagy esetleg az aktuális érdekei nem úgy kívánják, netán az írás szponzorának ez így tetszett. Ez ugyan nem egyetértés kérdése, de azt viszont nem értem, hogy miképpen került ez a nem éppen illatozó csizma éppen most az asztalra. Elolvastam Mihály írását, és néztem ki a fejemből, hogy jó-jó, de ez most hogy kerül ide? Miután az ember már túl van azon, hogy a szakmai média világában való járatlanságát kihasználva az építészfórumon behúzták a csőbe, nem csoda, ha rafinált taktikát lát a dolog mögött.

Mindjárt elsőre felmerül az emberben, hogy miért nem akkor született az építészfórumon műkritika a partmenti beépítésről, amikor pld. azokat idén március elején az építészfórumon a tervezőik bemutatták, az ÉF részéről mindössze "szöveg a műleírás alapján" kommenttel. (lásd pld.
Millennium Tower II., Millennium Tower III.) Mintha éppen az lenne a cél a kritikai írás közzétételének mostanra időzítésével, hogy - gyermekmesénkből vett hasonlattal: legyen is rajta ruha, meg nem is - ki lehessen ugyan pipálni a kritika megjelentetésének a tényét, de lehetőleg ne sokan vegyék észre... Erre, mondjuk, a nyári uborkaszezon tényleg kitűnően alkalmas. Ki olvas a nyár közepe felé közeledve építészkritikát az interneten? Hacsak az utóbbi idők kiadós esőzései miatt be nem szorultak néhányan a szobájukba a számítógépük képernyője elé. Arra mindenesetre jó lesz, ha később valaki okoskodni merészel, számonkérve építészkritikusainkon, hogy miért nem emelték fel kellőképpen és időben a hangjukat, hogy akkor majd elő lehessen húzni ezt a cikket, nesze neked, "de hát én igenis írtam kritikát". Mint ahogyan ez egyébként már korábban is megtörtént az építészfórum történetében. Az már más kérdés, hogy ez a kritika még mindig igencsak "lájtos", óvatoskodó, símogatva piszkálódó, meg is mondja, meg nem is formátumú.

Lesz, ami lesz, kimondom, nekem az elolvasása után az az érzésem támadt, hogy ez ismét valamiféle céloksággal kiszámított parasztvakítás: dobjunk a forrongó nép közé valamiféle koncot, de lehetőleg olyat, amelynek gyakorlati jelentősége nincs, és előreláthatóan nem is lesz, és a tervező haverok toleranciaküszöbét sem ingerli túlságosan. Végtére is az építészek kritikusa is az építészekből él, nem lenne szerencsés, ha a szakma prominenseinek ajtajai bezárulnának előtte. Ezért aztán az ügyet le lehet rendezni egy színpadias dramaturgiával, amelyet elolvasva az a néhány ember, aki ilyenkor is az internetet böngészi, felsóhajthat, hogy "na végre jól megmondták nekik, úgy kell nekik". Aztán Vargha Mihály írásának dramaturgiai hatása ebben ki is merül. És nekem éppen az a benyomásom, hogy a cél éppen ez: legyen ugyan, de merüljön is ki. Az érintett építészek és üzleti megbízóik pedig megnyugodva felsóhajthatnak: "na ezen is túl vagyunk, egy kicsit kellemetlen volt ugyan, de hál'istennek egy fillérünk sem veszett rajta".


Pedig nem szabadna ennek az ügynek szakmailag ennyiben kimerülnie. Fentebb azt írtam, fosztogatás történt. Azért, mert annak esélyétől fosztották meg a várost és esetleg egy későbbi méltóbb generációt, hogy Budapest eddigi büszkén vállalható városképéhez valamilyen új értéket hozzáadhassanak. És tették mindezt rendkívül kicsinyes üzleti megfontolásból és részint szakmai hiúságból. Mert egyesek úgy érezték közülünk, hogy mindenképpen le kell tenniük a névjegyüket a budapesti Dunaparton, akármilyen áron is.

A szakmailag tájékozottabbaknak az is feltűnhet Vargha Mihály írásában, hogy az egyetlen kivételt ugyanakkor nem említi meg. Aki ugyan nem építész, hanem társszakmánk, társművészetünk kiemelkedő művelője: Török Péter kerttervező művész. Aki az építészeti értelemben blődli Nemzeti Színház elrontott projektjén a maga eszközeivel, az épület környezetének méltó szintre emelésével igyekezett korrigálni. Akivel Canossát járattak, és akitől a mai napig senki meg nem kérdezte, hogy miért éppen zikkuratot tett oda, és a kertje a Nemzeti Színház körül egyáltalán miről is szól? Vagy miről akart szólni, ugyanis a kertészeti kompozíciójának lényegi darabja "takarékossági" okokból meg sem valósulhatott, és talán már nem is fog soha. Nem rajta múlt, hogy ennek következtében az ő műve is egy befejezetlen alkotásként tárul elénk. Pedig Török Péter rendkívül értékes, a Nemzeti Színház eszményéhez illő emberi és kulturális gondolatokat igyekezett a kertjébe belefogalmazni. Soha senkit nem érdekelt. Ez azért példaértékű, mert ebből is az olvasható ki, hogy az egész dunaparti "együttes" a pillanat mámorának (business) a szülötte, és aki a gondolatiság felől igyekezett megközelíteni a feladatot, annak ebbe majdnem bele kellett pusztulnia. Kárpótlásul odavágtak hozzá egy Ybl-díjat. Csak éppen arról nincs tájékoztatva a T. publikum a mai napig, hogy mi is az a kiemelkedő szakmai-emberi teljesítmény, amivel ő ezt kiérdemelte. No persze, alkotásainak darabszámát felsorolták a díjkiosztás után megjelent pályaképekben, csak éppen az nem derült ki semelyik recenzióból sem, hogy ő, sokakkal ellentétben, nem darabra érdemelte ki az Ybl-díjat, hanem alkotásainak - kivétel nélkül - kompromisszumot nem ismerő gondolatisága miatt. Itt tartunk.

Vargha Mihály ugyan megállapítja, hogy a tárgybeli dunaparti beépítés sekélyessége általános, mégis kínosan kerüli az ide vezető, az építész szakmán/kamarán belüli okok feltárását és megnevezését, az ügyben felelős tervtanácsok, és az azokban ülő építészek, a szakmai közállapotok és az azt előidézők szerepének felvetését. Arról már nem is beszélve, hogy e dunaparti beépítés kérdése sokkal szélesebb körű összefüggések feltárását kívánja meg: pld. a budapesti kerületek és a főváros áldatlan viszonyát, egymással való civakodásaikat, hiányzó egységes fővárosi városfejlesztési koncepciót, a helyi építési hatóság és önkormányzat érdekviszonyait, az építési jogszabályok szándékosan beépített csűrési-csavarási lehetőségeit, amelyeknek éppen az az elsődleges céljuk, hogy ne legyen világos és mindenki számára egyöntetűen értelmezhető jogi helyzet, hanem a döntéshozók lehetőleg tágabb "értelmezési tartományban" mozoghassanak, egy olyan mozgástérben, amelyik éppen elegendő ahhoz, hogy önkényesen eldönthessék, hogy ki játszhat és ki nem.

Összességében Vargha Mihály írásának szintje, főképpen a belőle hiányzó gondolatok és az írás megkésettsége okán is, a maga műfajában nem sokban különbözik kritikája tárgyának paramétereitől. Lakjon jól a kecske (a publikum), de azért a káposzta is megmaradjon (a gyümölcsöző kapcsolat a haverokkal). Úgy látszik, ezt hívják médiaipari profizmusnak...

2009. június 21., vasárnap

MÉK tisztújítás és archigo


A honi építészetet és a szakmánkat alapjaiban érintő, a szakmai vezetés alkalmatlanságát alátámasztó, folyamatos stafétaváltásban felbukkanó botránysorozatok szkeptikussá teszik az embert a MÉK jelenlegi vezetőségének céljait és szándékait illetően. Habár örvendetesnek tekinthető, hogy végre megszületik egy olyan szakmai fórum, ahol nem anonym bekiabálások, hanem névvel-arccal vállalt komoly vélemények és álláspontok jelenhetnek meg, az előzmények ismeretében mégsem árt az óvatos közeledés ehhez a felkínált új kommunikációs lehetőséghez.

Őszintén szólva igen nehezemre esik, de előlegezzük meg a MÉK által elindítani kívánt új internetes szakmai fórumnak, az archigo.hu-nak a tiszta lappal való indulás esélyét.

Ehhez a tiszta laphoz azonban, még a fórum elindítása előtt, szükségeltetik néhány további alapvető nyilvános információ a honlap üzemeltetésének módjáról, technikájáról, személyi hátteréről, így többek között:

  • ki lesz ennek a fórumnak a felelős szerkesztője?
  • ki és milyen elvek szerint fogja moderálni a fórumon megjelenő hozzászólásokat?
  • hogyan értendő az, hogy "lehetőség lesz a tagozatoknak is elkülönített kommunikációra"? ez a megoldás kamarai tagokat is ki kíván zárni bizonyos zártkörű kommunikációból? ha valakinek ez az elképzelése, előre jelzem, hogy ez semmiképpen sem lenne elfogadható!
  • az archigo.hu oldalon közzé kell tenni a portál szerkesztőinek és moderátorainak a személyét, a hozzászólások szabályait és a moderálási elveket (ha bárki is tervez moderálást) - jelenleg egyelőre erről még sehol semmi sem olvasható
  • tekintettel arra, hogy a honlapon jelentős felületeket kaphatnak hirdetők, a hirdetések díjszabását és feltételeit nyilvánossá kell tenni a regisztrált tagság számára
  • a szponzorált tartalom megjelenítése esetén a szponzor kilétét közzé kell tenni
  • a regisztrált tagság számára közzé kell tenni a tartalomszabályozási és tartalomszerkesztési elveket, amelyből ki kell tűnnie az elfogulatlanság garanciáinak, az egyenlő verseny biztosítása melletti elkötelezettségnek, mind a tervezők, mind az őket kiszolgáló szolgáltatások, mind pedig az építési- és ingatlanpiac szereplői felé
  • stb.

Mindezeket előrebocsátva nem lehet nem észrevenni az összefüggést a június 16-án bejelentett új archigo.hu szakmai fórum és a június 18-án közzétett "Felhívás a tisztújítási jelölések megtételére" között.

Mi is itt a lényeg és az összefüggés? Hát ez:

"A jelölési javaslatokat ...... lehet megtenni, 2009. július 13-ig."

A regisztrálás lehetősége az archigo.hu fórumra pedig 2009.június 20-án indul.

A legnagyobb nyári szabadságolás, hőség és szakmai kommunikációs uborkaszezon idejére időzített fórumindítás és korlátozott idejű jelölési időszak jól összehangoltan teszi valószínűtlenné, hogy a tagság az új fórumon érdemi eszmecserét folytathasson a jelölésről és a potenciális jelöltekről. Különösen szkeptikussá teszi ezzel kapcsolatban a kamara vezetőinek szándékait illetően az embert az a tény, hogy a tisztújítás időpontja 2009. november 27-re van kitűzve. Árulja már el valamelyik igen tisztelt kamarai vezetőnk, hogy mi a nyű indokolja azt, hogy a jelölést a nyár közepén lezárják egy november végi tisztújításhoz. Bármennyire is erőltetni igyekszem magamra a naiv jóhiszeműséget a jelenlegi kamarai vezetőség e lépésével kapcsolatban, nagyon nem akar sikerülni. Maradjunk annyiban, hogy a tisztességes szándék mellett a tisztesség látszata is fontos. Jelen esetben ez a látszat nem ilyennek mutatkozik. Ugyanis mire a rugalmatlan tagság a maga tehetetlenségi nyomatékát leküzdve szignifikáns számban regisztrálja magát az új fórumon, megismerkedik vele és elkezd valóságosan kommunikálni, addigra réges-rég le lesz zárva a tisztújítás jelölési folyamata. Nehéz annyira jóhiszeműnek lennem, hogy elhiggyem, hogy mindez nem szándékoltan van így előkészítve, miközben az új archigo.hu fórummal a kamarai vezetőség a szakmai demokratizálás irányába tett jelentős lépéssel fényezheti magát, és e fénnyel vakíthatja a (z arra fogékony) tagságot.

ÖSSZEFOGLALVA A LÉNYEGET:

A jelenlegi MÉK vezetőség csak akkor mentesülhet az előbbiekben megfogalmazott összefüggések és következtetések terhelő súlya alól, ha a tisztújítás jelölési időszakát akár 2009. október 31-ig is meghosszabbítja! Annak érdekében, hogy az archigo.hu használata a regisztrált kamarai tagok mind nagyobb körében elterjedhessen és közülük minél többen kapcsolódhassanak be a kommunikációba, az archigo.hu már a jelölés folyamatában is kivehesse a szerepét, a jelölteket a tagság interaktív módon megismerhesse és róluk egymás között érdemi eszmecserét folytathasson.

Ódor Tamás
Szabad Alkotó építész
a BÉK (kényszerű) tagja

2009. június 20., szombat

A FUGA, mint mindannyiunk szégyene II.


Április vége táján tettem közzé a gondolataimat a FUGA Dévényi Tamás által jegyzett utcai portálhomlokzatáról és a nagyterem belső architektúrájáról. A hangsúly elsősorban az utcai portálon volt, az ügy iránt a BÉK honlapján fellelhető képek közül elsőként a tervezett utcai portál szánalmas disszonanciája keltette fel a figyelmemet. Amikor legelőször megláttam ezt a képet azonnal lúdbőrös lettem tőle. Először magam is azt hittem, hogy nem látok jól, ez csak valamilyen tévedés lehet, de aztán szépen kikristályosodott előttem, hogy bizony az ezen a képen látható portált tervezi a Budapesti Építész Kamara megvalósítani a saját budapesti szakmai központja bejáratának.

http://szabadalkotok.blogspot.com/2009/04/fuga-mint-mindannyiunk-szegyene.html

Úgy éreztem, hogy itt szakmailag valami olyannyira nem koherens, hogy meg kell szólalnom, fel kell hívnom a kollégák figyelmét valamire, mielőtt valóban a szégyen lemoshatatlan lesz rólunk. Hiszen mégiscsak a BÉK imázsát, azzal együtt pedig az ott jegyzett építészek színvonalát fogja ez a tervezett építészeti központ markánsan közvetíteni. Nem lehet számunkra közömbös ez az imázs, ha már egyszer a BÉK létrehozza és működtetni kívánja a FUGÁ-t. Arra azonban még álmomban sem gondoltam volna, hogy hátborzongató előérzetem ilyen hamar igazolást nyer: A Népszabadság Online-on tegnap Bárkay Tamás publikálta a Hermes-udvar eredeti állapotát bemutató fotót, mellette pedig a jelenkori állapot képét is, amely egy későbbi rendkívül dilettáns átalakítás jegyeit viseli magán.

http://nol.hu/ajanlo/20090619-utazas_az_art_decotol_a_zartszelvenyig





Az egykori Hermes-udvar korabeli bejárati homlokzata



Az egykori Hermes-udvar Petőfi Sándor utcai jelenkori portálhomlokzata

Észrevételemre a tervezett állapot képeit közzétevő és a tervezési munkákat végző Dévényi Tamás, aki egyúttal a BÉK elnökségének is tagja, valamint a Fővárosi Tervtanács 2002 óta "állandó tagja", dehonesztáló, engem szó szerint lehülyéző stílusban reagált a korábbi tárgybeli blogbejegyzésemhez fűzött hozzászólásában.

Mindezek után a Hermes udvar Petőfi Sándor utcai homlokzatának eredeti állapotát tükröző korabeli fotó alapján az alábbi következtetéseket vonhatjuk le:

Dévényi Tamás előbbiekben említett kijelentései szörnyű szakmai dilettantizmusról és/vagy gondatlanságról tesznek tanúbizonyságot. Dévényi fölényesen lehülyézett, arra hivatkozva, hogy az általa közzétett képeken látható tervezett állapot az eredeti állapot helyreállítása kíván lenni, ezért az architektúra minősége nem kérhető rajta számon, azt az eredeti tervezőkön, a 100 évvel ezelőtti Kármán és Ullmann irodán indítványozta számonkérni.

A Népszabadság Online-on közzétett korabeli fotó azonban egyértelművé teszi, hogy Dévényi Tamás állítása semmiképpen sem felelhet meg a valóságnak, hiszen a fotón világosan látható, hogy a portál homlokzatának eredeti architektúrája köszönőviszonyban sincs a Dévényi által közzétett tervezett állapottal. A portál jelenkori állapotát bemutató második felvétel alapján pedig azt is megállapíthatjuk, hogy Dévényi tervezett látványrajza ennek az architektúrának a felújított mása.

Mindebből arra következtethetünk, hogy a valódi eredeti állapotot valamikor - vélhetően átépítés, vagy háborús kár okán - dilettáns beavatkozással durván megváltoztatták. Dévényi pedig elkövette azt a védhetetlen szakmai hibát, hogy ezt a megváltoztatott állapotot tekintette eredetinek, és ezt kívánja "eredetiként" helyreállítani.

Mielőtt a FUGA kapcsán az április 21-i blogbejegyzésemet írtam nem álltak rendelkezésemre az épület homlokzatáról korabeli rajzok vagy adatok. Mindössze a saját szememre és építészeti érzékemre hagyatkozva tettem közzé az aggodalmaskodó gondolataimat. Igen erős volt bennem ugyanis a kétely, hogy a Dévényi Tamás által a BÉK honlapján közzétett látványrajz az eredeti tervezők kezenyomát követné. Túlságosan idegennek tűnt a kompozíció, túl erősnek éreztem a disszonanciát. Miután Dévényi közölte velem a válaszában, hogy ő csupán az eredeti állapotot állítja helyre, az építészeti érzékem továbbra is fenntartást sugallt, nem tudtam elfogadni Dévényi érvelését, és ezért határozottan kinyilvánítottam, hogy ha ez az eredeti állapot, akkor ehhez nem kellene ragaszkodni, mert ez eredetiként sem lehetett így jó. A magam részéről elhatárolódtam a Dévényi-féle tervezett állapot architektúrájától, mondván, hogy én ebbe az építészeti központba ezen a portálon keresztül a lábamat sem fogom betenni.

Tény, hogy mindannyian követhetünk el hibákat, de az elvárható gondosság helyett végzett felületes szakmai munka nem ebbe a körbe tartozik. Itt nem egy puszta véletlenszerű hibának vagyunk a tanúi, hanem egy alapvető szakmai mulasztásnak, a kellő gondosság hiányának. Súlyosbítja ezt a helyzetet az, hogy Dévényi Tamás még azt követően sem vette a fáradságot arra, hogy ellenőrizze önmagát és a körülményeket, miután figyelmeztető jelzést kapott arról, hogy a homlokzati architektúrával szemben komoly aggályok vethetők fel. Dévényi e kollegiális jelzést fölényességgel és pökhendiséggel, a probléma felvetőjét lehülyézve válaszolta meg, ahelyett, hogy elgondolkodott volna és ellenőrizte volna az architektúra eredetiségét, az általa közzétett látványkép megalapozottságát.

A fentiek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy Dévényi Tamás méltatlanná vált a Fővárosi Tervtanács tagságára. Ezért itt és most e helyről felszólítom Dévényi Tamást, hogy ebből az ügyből a következtetéseket magára nézve vonja le, és önként távozzon a Fővárosi Tervtanácsból. Nem lehet helye egy ilyen bíráló testületben olyan kollégának, aki a kritikai észrevételre a szakmaiság teljes mellőzésével, cinizmussal és hülyézéssel válaszol, aki valótlanságot állít, és aki a saját gondatlan és felületes munkájával az egész kamarai tagságot megszégyenítő helyzetbe hozza. A kulturált az lenne Dévényi részéről, ha egyúttal a BÉK elnökségi tagságáról is lemondana, de ott építészeti értelemben talán kevesebb kárt tud okozni, mint a tervtanácsban, ez a lemondás már a saját lelkiismeretén múlik, no és a tagság toleranciaszintjén.

Mindezeken túl nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy a nyilvános észrevételem ellenére az érintett BÉK tagságból rajtam kívül senkinek sem tűnt fel a FUGA tervezett portálhomlokzatának architektúrájában rejlő feltűnő anakronizmus, disszonancia és dilettantizmus. Fájdalmas, hogy ennyire nem látnak a kollégák, vagy aki lát, az viszont csöndben marad és hallgat. Hol volt most az összeszokott, egymás vállát lapogató szakmai kritikai megmondó-kórus Wesselényi-Garay Andorral, Bardóczi Sándorral, Masznyik Csabával, Vargha Mihállyal és Zsuppán Andrással? Hogyan lehetséges az, hogy e vájtszemű építészkritikusoknak nem tűnt fel semmi a FUGA portálhomlokzatával kapcsolatban? Hogyan lehetséges az, hogy ennyi bába között is képesnek bizonyult a szakma ekkora műhibát elkövetni és szégyenbe taszítani a tagságot? (Egy szerencsénk van: még van lehetőség a kijavításra!) Ennyi okos megmondóember és zsűri kezén hogyan tudott egy ekkora szarvashiba átcsúszni úgy, hogy az senkinek a szemét nem bántotta? Hol vannak az önmagukat "látó"-nak deklarált kollégák élesszemű meglátásai??? A FUGÁ-ban tartott kamarai küldöttgyűlésen megjelent kollégák egyikének sem tűnt fel semmi?

Egyébként a hiba elkövetésének oka-módja nagyjából rekonstruálható: feltehető, hogy Dévényinek nem állt rendelkezésére az eredeti állapotot bemutató fotó, de kérdés, hogy egyáltalán mennyire gondos előkészítő-kutató munkát folytatott? Ugyanis ha csak homlokzatrajzok álltak rendelkezésére, és nem kellő figyelmességgel tanulmányozta azokat, akkor metszetrajz hiányában a homlokzat mélységi tagoltsága elkerülhette a figyelmét, és a különböző mélységű homlokzatsíkokat kivetíthette a külső homlokzat síkjára. Tekintettel arra, hogy a jelenkori állapot ezt a verziót támasztja alá, az óvatosságot, a gondos kutatómunkát mellőzte. Az azonban mindenképpen a rovására írható, hogy nem érzékelte az architekturális diszkrepanciát. Ugyanis megfelelő érzék esetén már ez is elegendő kellett volna legyen ahhoz, hogy gondosabban kutassa az eredeti állapotot. Valószínűsíthető egyébként, hogy a homlokzat mélységi tagoltsága alapos helyszíni feltárásokkal is megállapítható lehetett volna. Akárhonnan is közelítjük meg a kérdést, Dévényi Tamás mulasztására nincs mentség, különösen nincs az általa betöltött szakmai tisztségek miatt elvárható fokozott gondosság miatt. Amiatt pedig különösen nincs, hogy az egész budapesti kamarai tagság számára idézett elő ilyen szakmai szégyenhelyzetet.

Az ügyben felelős kollégáknak, a BÉK elnökségének, még talán nem késő a Dévényi Tamás által elkövetett szakmai hibát mielőbb orvosolni, mindannyiunk amúgy is ingadozó lábakon álló szakmai presztízsének megóvása érdekében.

Ódor Tamás
Szabad Alkotó építész
a BÉK (kényszerű) tagja

2009. május 27., szerda

A húr egyre jobban feszül

Ezt a kijelentést választotta Mónus János az ÉF-en közzétett „Az élenjárók és a derékhad” c. dolgozatában bevezetőnek. A cikk amúgy szakmánk alapjait feszegeti, a közelmúlt nyilvános szakmai vitáival kapcsolatban a vezető építészek részéről korszakhatár-értékű komoly belátásról tesz tanúbizonyságot.

A bevezető mondatok dramaturgiai súlya általában különös figyelmet érdemel. Megadják az alaphangnemet, definiálják az utána következő mondatok értelmezési tartományát. Mónus János bevezető mondata világos határok közé zárja mondanivalója értelmezési lehetőségeit: írása figyelmeztetés. Figyelmeztetés azok számára, akik még mindig nem látják, vagy nem hajlandók látni a húrok pattanásig feszült voltát. Hozzáteszem, nagyon halk, nagyon szolid, tapogatózó figyelmeztetés ez. Hát igen, Mónus nem az a kardot rántó hőstípus, aki körülnéz, és vitát kizáró hangon kiáltja el magát: ide, aki velem van! Nem. Ő szépen, már-már túlzott szelídséggel, majdhogynem költői nyelven szólítja meg azokat, akiken talán már a kard is aligha segítene. Csodát ritkán lát az ember az életében, most talán láthatunk? Talán mégis lesz valami foganatja Mónus megszólalásának? Bárcsak adná az ég, hogy legyen…

Az alaphang elemzése után érdemes belemélyedni a részletekbe is. Lássuk, melyek voltak Mónus legsarkalatosabb felvetései. Olyan felvetések, amilyeneket az élenjáró építészektől az utóbbi időkben egyáltalán nem lehetett hallani, sőt, aki e témát felvetette, mindjárt kapott is a fejére, nem ritkán össztüzet.

1. „mester és tanítvány
M.J. legelőre vette ennek a kérdésnek a boncolását. Ez a prioritásválasztás szakmailag mindenképpen alátámasztható. Hiszen az építészeti gondolkodás kifejlődése és az egyéni alkotói világ kibontakozása nehezen képzelhető el a mester-tanítvány felállás nélkül (most a mindig létező kivételeket tegyük félre). A mester-tanítvány viszony Mónus dolgozatából is kiolvashatóan a szakmánk alapértékei közé számítandó. A kérdés pedig az, hogy létezik-e még a hagyományos értelemben vett mester-tanítvány viszony, és ha létezik, akkor egyáltalán miféle tudás az, amit a mester manapság a tanítványának át is ad? Kiegészítem M.J. kérdéseit: hasznosítható tudást ad-e át a mester, vagy titkait féltve őrizve csupán azt adja át, ami számára is hasznot hoz?

2. „miért ő és miért nem én?”
M.J. fontosnak ítéli ennek a kérdésnek a felvetését is, mindjárt az elején. Számomra idegen ez a kérdésfelvetés, én sohasem firtattam ilyesmit az életpályám során, engem egyáltalán nem zavar mások sikere, és sohasem hasonlítottam magam össze senkivel sem. De Mónus nyilvánvalóan nem véletlenül tette fel ezt a kérdést, vélhetően nagyobb rálátása van az építészek motivációira, mint nekem. Tény, hogy azok, akik számára a nyilvános siker és érvényesülés alapvető igény, időnként kénytelenek szembesülni ezzel a kérdéssel. Talán ez a szakma legnehezebb olyan kérdése, amelyikre bármelyikünktől is objektív értékelésen alapuló válasz lenne várható. Hiszen esendőek vagyunk mind, csak az önkorbácsoló rend tagjaitól várható olyan őszinte válasz: igen ő jobb nálam. Talán ebbe az emberi pszichikum alapjait érintő helyzetbe bele kell nyugodnunk, és ebben az egyben kár változást remélnünk. Olyan szakmai közeget kell magunk köré építenünk, amelyik elbírja a személyiség effajta sajátosságait. Természetesen szép lenne, ha az embert csupa olyan kolléga venné körül, aki tökéletes önértékelési képességgel bír. Na ez az álom kategóriája. De nem mondom, hogy ne is törekedjünk errefelé… csakhogy a rendelkezésre álló energiákat az elérhetőbb célkitűzésekre lenne jó összpontosítani.

3. „Tényleg vannak élenjáróink?”
Mónus János dolgozatának talán az egyik legmerészebb kérdése ez. Hiszen a kérdés – habár önmagában nem rombol idolokat – de mégiscsak dogmát dönt: lehet, hogy esetleg nincsenek is? Vagy akik annak látszanak, vagy önmagukat annak tekintik, azok valójában nem is azok, hanem…

4. „Van egyáltalán derékhad?”
Ez a kérdés egy új megközelítés számomra. De jó és jogos. Hiszen sehol a világon, és sehol a történelemben az élenjárók nem mennek semmire hadra fogható, őket elismerő és támogató középréteg nélkül. Mónus kérdése elgondolkodtató: valóban nem rajzolódik ki ilyesfajta egészséges tagolódás a mai építésztársadalomban. Vagy legalábbis nagyon szűk az a kör, ahol ez a tagozódás világosan kitapintható. A magam részéről ennek abban látom az okát, hogy kicsi a belső piacunk, kevés az olyan nagy volumenű projekt, amelyik egy stabil szakmai rétegződést hosszabb távon is képes lenne fenntartani. A tervező csoportok javarészt ezért inkább egyedi munkákra szerveződnek, majd széthullnak. A prímet pedig mindig az viszi az adott projektben, aki a munkát szerezte. Így csak nagyon kevés stabil műhely tud tartósan fennmaradni, ahol a rétegződés természetszerű és kölcsönösen elfogadott.

5. Hiteles-e a szakmánkban kialakult rétegződés?
Habár nem ezekkel a szavakkal, de lényegében ezt a kérdést járja körül Mónus. Tőle szokatlan éles hangon kérdezi: „Jelenlegi „élenjáróink” tényleg élenjárók, vagy alternatíváik kirekesztői csupán?”
Ez már nem költői kérdésként hat. Olyan erővel szólal meg, amely magában foglalja a mindannyiunk által ismert valóság állítását, az élenjáró építészek sorából ritka őszinteséggel. Ha valaki figyelmesen olvassa Mónus költészetbe ágyazott sorait, annak világosan a tudomására jut, hogy kiknek is szól a figyelmeztetés ama húr feszüléséről.

6. Ki a művész? Művész-e az építész?
Örökérvényű kérdések ezek, olyasfélék, mint hogy az Univerzumban az ember különleges lény-e, vagy létezik-e más, esetleg magasabb intelligencia is? Egyelőre nem tudjuk a választ. Vannak-e köztünk „látók”? Örök vita tárgya, hogy ki a művész, és ki nem, ki az igazi, az autentikus, és ki az, aki csak utánoz. De ez a vita valójában nem kerülhető meg, és nagyon is emberi. Vélemények ütközésének tere. Baj csak akkor van, amikor egyesek önmagukat örökös főítésznek titulálják (lásd Makovecz az általa alapított Magyar Művészeti Akadémia örökös elnöke).

7. „egyenlőség”, „szabadság”, „testvériség”
Ezek forradalmi jelszavak. Érvényesülésük a valóságos társadalmakban azonban viszonylagos. A mai Magyarországon különösen szkeptikusan ítélem meg e jelszavak érvényesíthetőségének esélyét, akár csupán a szakmánkon belül is. De Mónus nyilván úgy gondolja, hogy aki álmodik, az már merjen nagyot álmodni. Valóban szép lenne, ha beteljesedne…

8. „Nem lehet, hogy mindent újra kellene gondolni”
„Esetleg nem kéne mindent kinyitni, szélesre tárni?” – folytatja Mónus.
Ismét sarkalatos kérdések ezek, megkövesedett tabuk megdöntésére való hajlandóságot sugallnak. És itt, ezen a ponton megjelenik Mónus legsúlyosabb érve a változtatáshoz, az újrakezdéshez. Kérdés formájában ugyan, de kijelenti: onnan, ahová jutottunk, már alig van lejjebb, nincs már mit veszíteni. „Veszíthetünk még valamit?” És a punch: „A mai „élenjáróknak” sem lesz munkája, hamarosan.”
Ezzel a gondolattal kapcsolatban egy aggodalmam van: aki túl sokat markol, keveset fog. Nehogy azért rekedjenek meg Mónus tézisei az idealizmus világában, mert túl sok mindent akar egyszerre megváltoztatni…

Ezután Mónus hitet tesz a verseny legszélesebb értelemben vett kiterjesztése mellett, és afelől sem hagy kétséget, hogy ebben, és az ezáltal kibontakozó sokszínűségben látja a szakma megújulásának, a művészi minőség kibontakozásának, a nálunk fejlettebbekhez való felzárkózásunknak az esélyét. A zárókép pedig a Salome ölében heverő levágott fejjel több, mint beszédes. Ebből a keretes drámai szerkezetből nem lehet nem érteni. Aki pedig még ebből sem ért, annak nem biztos, hogy érdemes építésznek maradnia. Van ugyanis szakmai minimum, és egy ilyen összefüggés felismerésére való képesség mindenképpen az.

Most pedig vegyünk nagy levegőt, próbáljuk megemészteni mindazt, amit olvastunk és amit felfogtunk belőle, és vegye mindenki a fáradságot, és gondolja át, írja le, hogy az ő saját nézőpontjából nézve mely kérdések azok, amelyeket Mónus János írása nem érintett, de a fentiekhez hasonlóan fontosak és megkerülhetetlenek.

A magam részéről az alábbiakkal egészíteném ki Mónus János írását (nem teljesen új gondolatok, fő vonalaiban az ÉF-en megjelent Ertsey Attila – Betelt a pohár c. cikkéhez írt hozzászólásom tartalmával egyezik):

1. Ezt az egész problémahalmazt - a rendkívül szerteágazó volta miatt - képtelenség ötletszerű kezdeményezésekkel feltérképezni. Minden összefügg mindennel, ezért először is egy ütőképes és elkötelezett munkacsoportnak kellene magának a világos helyzetképnek, a diagnózisnak a lehető legszélesebb körű, legrészletesebb és legalaposabb összefoglalását elvégeznie. Nem saját sorainkból verbuvált kiscsoportokra gondolok, hanem egy ezzel a feladattal hivatalosan megbízott professzionális csapatra, tisztességes fizetség fejében. Ugyanis az égvilágon semmi sem biztosítja az érdemi eredményességet egy önkéntesség alapján összeállt „reformcsoport” munkája nyomán, már csak azért is, mert igen nagy a csoportokba jelentkezők kontraszelekciójának esélye (pld. így próbál a tűz közelébe jutni az, akinek netán másképp esélye sem lenne rá…).

2. Megoldásokról és terápiákról a helyzet 1. pontbeli alapos ismeretében van értelme elmélkedni. A megbízott munkacsoportnak természetesen feladata lehetne a megoldási alternatívák bemutatása is, különösképpen konkrét külföldi jól működő és masszív érdekérvényesítésre képes szakmai szervezetek működési mechanizmusának és az ottani jogszabályi és társadalmi környezetnek a bemutatásával. Ismét a lehető legrészletesebben, nem csupán szemelvényszerű példázatok kiemelésével, hanem úgy, hogy az EGÉSZ működésére rálátásuk lehessen azoknak, akik meg akarnak ismerkedni azzal, hogy hogyan MŰKÖDŐKÉPES VALAMI MÁSUTT. Nos, ezeknek az ismereteknek a birtokában lehetne egyáltalán elkezdeni konkrét kibontakozási irányt keresni. Amíg ezt a szakma széles körben nem ismeri meg, addig puszta ötletelés folyhat, a vakok között a félszeműre van esély hallgatni.

3. A Kamara egyes kijelentések szerint nem szakmai érdekképviselet. Ha tényleg nem az, akkor miért a kamarától várhatnánk el bárminek is a megoldását? Ha mégis érdekképviselet is, akkor ez a valóságban hogyan működik? Kik képviselik kiknek az érdekeit kikkel szemben? Mi a működési mechanizmus? Hol vannak a működés garanciái?

4. A diagnózist a lehető legszélesebb körre kiterjesztve lenne szükséges felállítani. Ebben - és most tényleg a teljesség megközelítésének igénye nélkül, csupán példázat céljával - éppúgy meg kellene vizsgálni a szakmán belüli hierarchia- és érdekeltségi viszonyokat, beleértve az építésügyi jogszabályok, a hatósági eljárások, az oktatás, a tervtanácsok, és egymás minősítésének helyzetét is, hiszen nyilvánvalóan az e téren nagyon különböző pontokon állók érdekei is nagyon különbözőek, akár egymással ellentétesek is lehetnek. Meg kell tudni találni a közös nevezőket, és a szakmán belüli konfliktusok megoldásának és kezelésének a módját is, összhangban az építészet társadalmi szerepével.

5. Akkor várhatunk el tiszteletet és társadalmi-, politikai empátiát önmagunk, a szakma és annak képviselete iránt, ha először is magunk között jobban megbecsüljük egymást, odafigyelünk egymásra, érdeklődve, de toleránsan szemléljük egymás munkáját, mindenfajta szakmai felsőbbrendűség kinyilvánítása nélkül.

6. Ennek első lépéseként pedig az egyesekben masszív fertőzésként élő önhitt küldetéstudatot és a szakmán belül az esztétikai-művészi értékek ítészeinek tévedhetetlenségét deklaráló hatalmi kiváltságokat kellene felszámolni. Először is önmagunk között kellene a tisztesség kultúráját meghonosítanunk, minden más csak ezután következhetne.


Felteszem, Mónus János a közelgő küldöttgyűlés előkészítésére szánta ezt az írását, amely mindenképpen becsülendő. Lássuk, milyen lesz a foganatja.

ÓT

2009. május 26., kedd

Lassú víz partot mos: a második menet

A Szabad Alkotók alapvetően türelmes lények. Sokáig lehet a fát hasogatni a hátukon, aztán egyszer mégiscsak elszakad a cérna, és cselekszenek.

A fát hasogató önáltató horda természetszerűen alábecsüli az egyébként visszahúzódó, az alkotó munkájukba szinte belefeledkező Szabad Alkotók hosszas csendes viselkedését. Ejnye, no, de birka ez, csináljunk belőle egy kis megalázó-show-t a köznépnek - gondolhatják. Aztán a békés Alkotó egyszercsak felegyenesedik a munkája fölül és meglepetten észleli, hogy bulvár médiacsinálók dobálják, gúnyolják, gyalázzák és lejáratják, hogy ezzel erősítsék önmaguk médiaegzisztenciáját. Hiszen ők a Nagy Megmondók. Ők mantrázzák naponta legalább 10 közismert magyar vagy külföldi sztárépítész nevét, ezzel próbálván meg hitelt kovácsolni az amúgy teljesen légből kapott egyéb műkritikáiknak. Aki balga, az be is dől nekik, gondolván, hogy aki az első tizet naponta szépen el tudja sorolni, az már vérbeli műkritikus, annak a szava már mértékadó a többi alkotás terén is. Pláne, ha még egy-két testközeli anekdota is becsusszan a nagy mesterek közvetlen közelről megfigyelt légzéstempójáról, szájszagáról (alkohollal vagy anélkül), meg egymás vállveregetős haveri alázásáról! "Ich komme..." - mondja az S-betű formáját is szexualizáló önjelölt műkritikus, amikor valamelyik nagymester egy fél másodpercre ráemeli barátságos tekintetét, és megdícséri őt az aznapi időjárásért. Emberünk pedig az égnek hálálkodva mehet nadrágot cserélni.

A békés Alkotó nincs hozzászokva ehhez a nyilvános iszapbirkózáshoz és pankrációhoz, nyilvánvalóan helyzeti hátrányból indul. Először csak naivan próbálja észrevetetni a szellemi hiénaság beteges hibáit, de amikor látja, hogy rá se hederítenek, hanem inkább még feljebb tekerik az őrajta megalázósdit ülők hangerejét, akkor megrázza magát: na neeeee.... Mi folyik itt? Ti velem szórakoztok? Belőlem akartok magatoknak a szponzoraitoknál jópontokat begyűjteni? - szólal meg a hang a békés Alkotóban. És ekkor az Alkotó cselekedni kezd. Éppúgy, ahogyan alkot. Akkurátusan, pontosan, hiszen az alkotói véna ebben is érvényesül. És a tett a tobzódók legnagyobb megdöbbenésére kezd hatásosnak bizonyulni.

És akkor hirtelen elhalkul a megalázósdit játszók hangja. Hirtelen észbekapva eszeveszetten igyekeznek eltüntetni a méltatlan gyalázkodásaik nyomait. Hátha meg lehet mégis úszni... Nem veszik észre, hogy ezzel is csak még mélyebbre süllyednek a saját maguk által töcskölt mocsárban: hiszen a nyomokat az Alkotó bölcsen rögzítette.

Így tűnt el most nagy hirtelen WérGidA blogjából ez a tavaly november 30-i blogbejegyzés:
http://wergida.blogspot.com/2008/11/never-wrestle-with-pig-you-get-dirty.html
Éppen az a blogbejegyzés, amelyik ennek az építészfórumon közzétett blogbejegyzésnek szolgált előzményül:
http://epiteszforum.hu/node/11258

Ez utóbbi blogbejegyzésemben még hiába igyekeztem elejét venni a megalázósdinak, a válasz mindössze a további gúnyolódás volt. Azóta eltelt majd egy fél év, és WérGidÁ-t megszállta az ihlet, és törölte az általam kifogásolt bejegyzéseit. No de miért is volt ilyen hosszú reakcióidőre szüksége ahhoz, hogy felfogja, hogy méltatlan az, amit tett, és ezt nem lehet ennyiben hagyni?
Remélhetőleg ez is hamarosan ki fog derülni. Úgy, ahogy Andor szeret turkálni, vájkálni az alkotók izzadságában, és ennek közzétételével igyekszik magának szakmai dicsőséget szerezni, most visszanyal a fagyi, és annak a folyamatnak a nyilvánosságra kerülését kell megízlelnie, amelyiknek éppen ő az alanya. Ha következetes, akkor ezt a feltáró munkát is lelkesen fogja végigasszisztálni.

2009. május 18., hétfő

A 9000 néma bűnrészessége?

Az építészfórum immár szinte következetesnek mondhatóan dobja fel a magas labdákat azoknak, akik a magyar építésztársadalom pőre valóságát az ÉF-től és annak szellemi szövetségeseitől eltérően, elfogulatlanul és semmiféle csoportérdeket nem kímélő módon kívánják megtárgyalni.

Ilyen szakmai szellemi célkitűzéssel indult a Szabad Alkotók blogja is, amely jórészt az alkotói szabadság kibontakoztatása előtt tornyosuló akadályok feltárásával és e gátak lebontásának módjával foglalkozik. Ha tavaly ősszel nem döntöttem volna úgy, hogy a 25 évnyi szakmai pályafutásom alatt önmagamnak választott csöndes, szerény munkálkodásom után a nyilvánosság elé lépek, akkor ma valószínűleg én is az ÉF szerkesztőkomisszárja, Zsuppán András által a mai magyar építészet állapotáért bűnrészesnek minősített 9000 néma építész közé lennék sorolva a Kihajózás előtt c. cikkében.

Ezt ugyan tavaly ősszel még nem tudhattam, de valószínűleg jó megérzések vezérelhettek, és így elébe mehettem Zsuppán Andrásnak: rám ugyan nem ragaszthatja már a hallgatás bélyegét. Fellélegezhetek: ezt megúsztam! :-)

A megnyugvás sóhaja után azonban elgondolkodtam azon, hogy most hogyan érezném magam, ha én is mindmáig a némák között maradtam volna? Valószínűleg úgy csöndben magamban elküldtem volna valamely szép égtáj felé, aztán rá se hederítve folytattam volna az addig megszokott életutamat, ezen belül a hallgatást is. De mivel az általam a palackból kiszabadított szellemet már nem lehet oda visszagyömöszölni, így a helyzet kezelésének ez az elegáns módja számomra már nem adatik meg. Megszólaltam, és most már többé nem hallgathatok együtt azokkal, akikkel több, mint két évtizeden át én is együtt hallgattam. Most sem tehetem meg.

Ha pedig megszólalok, akkor - sajnos - természetemnél fogva nem tehetek mást, mint a valóság pőre képének megrajzolását. Ez a kép pedig most felettébb viharos! No nem a balatoni kihajózás előtti megérzések okán, hanem Zsuppán András képmutató arcátlansága miatt. Tudniillik ő és szerkesztőtársai a közelmúltban keselyűcsapatként űztek el az építészfórumról, miután ott már terhessé vált számukra a szókimondásom a mai magyar építészvalósággal kapcsolatban. Mondhatnám azt is, hogy példát statuáltak: így jár mindenki, aki meg mer szólalni, aki nem csupán a szokásos nyelvcsuklóztató hozsannázással meri illetni a nagy magyar építészelitet, hanem a kicsinyes, önző, és a többiek alkotói szabadságát elfojtó törekvéseikről is bátorkodik szót ejteni.

Zsuppán Andrást a természet nyilván jó vastag bőrrel áldotta meg, mert az egyke megszólalónak az építészfórumról való szisztematikus elüldözése után nem okoz neki nehézséget a mai magyar építészet állapotáról kialakult képért a maradék 9000 továbbra is néma építész kollégát kárhoztatni, őket a hallgatásuk okán bűnrészességgel megvádolni. Mondja ezt egy olyan építész online napilap főkomisszárja, akinek valóban a kezében van az építészeti közgondolkodás formálásának esélye és eszközrendszere azokkal szemben, akiknek a megszólalása valójában nem csak, hogy nem kívánatos, hanem ha mégis bevállalják, akkor jó eséllyel számíthatnak a Zsuppán-, Bardóczi- és Wesselényi-félék által jól szervezett és szakszerűen végrehajtott nyilvános megaláztatásra.

Álszent jellemtelenség ez a javából. Annyira felkavarja az ember gyomrát, hogy azt hiszem, itt és most mára ennyi elég is volt a mi kedvenc szakmánk valóságfeltárásából. Úgy érzem, most inkább egy kicsit a magam megszokott, csöndes, békés meditációja fog jót tenni nekem.

Mindemellett, még mielőtt belekezdenék, szeretném megnyugtatni azokat az olvasókat, akiket ez az írás most esetleg felkavart, hogy ne tulajdonítsanak különösebb jelentőséget ennek az egésznek. Ha jól belegondolunk, valójában az építészfórum szakmai értékeit tekintve konvergál a nullához, az ott megjelenő szűk körű hozzászólások egyikéről-másikáról nem is beszélve. Így nézve, valójában semmi jelentősége nincs annak, amit Zsuppán ír.

2009. május 1., péntek

Egy évfolyamtalálkozó margójára

2009.04.25. Szombat K.II.264

25 éves évfolyamtalálkozó

Be kell valljam, ódzkodva mentem el erre az évfolyamtalálkozóra. A jelentős többséggel, ugyanis, az elmúlt 25 évben egyszer sem találkoztam. Minek nekem ez az egész? - gondoltam magamban. Majd mindenki szépen sorban elmondja 3-5 percben az élettörténetét, a végére már úgysem fogjuk tudni, hogy ki mit mondott magáról, aztán legfeljebb kisebb csoportokra szakadva kilyukadunk valamelyik közeli sörözőben, ahol legalább lehet egy jót beszélgetni is egymással.

Aztán nem így történt. Mert időközben rábeszéltem magam, hogy elmenjek én is. És nem bántam meg. Sőt! Nagyon kellemes meglepetések sora ért. Már az érkezés utáni kölcsönös arcmustra megalapozta a jó hangulatot. Figyeltem önmagamon a hatást. Egészen sajátos, amikor az ember egy olyan társaságba csöppen, ahol minden ismerősnek tűnik, és mégsem ismer meg jóformán senkit. És akkor szépen sorban kezdenek beúszni az emlékképek és érzed magadban lefutni a felismerési folyamatot: mint amikor egy arcképszerkesztő szoftver elkezdi tekerni az időskáláját. A legérdekesebb az egészben az, hogy ez után már ismét a régen jól ismert arcot látod magad előtt, nem pedig a 25 évvel idősebbet. Néhány órára sikerült visszaforgatnunk az idő kerekét. Egyszóval jó volt, érdekes volt, jó érzés volt ezek között az emberek között eltölteni azt a néhány órát. Ez talán annak is köszönhető, hogy a szervezők eltekintettek a 3-5 perces monológok erőltetésétől, és már a kezdet kezdetétől szabad eszmecserék folytak a jelenlévők között. A "lányokat" külön dícséret illeti: jelenlétükkel emelték a rendezvény fényét, mindegyikük kifejezetten ápoltan, csinosan felöltözve idézte fel egykori önmagát, kedvesek, bájosak voltak. Ahogy végignéztem az arcokon, mindenkit vidámnak és örömtelinek láttam. Annak ellenére is, hogy a beszélgetések során a gondok is előtűntek: főképpen a vidéken letelepedett pályatársaimnál érzékeltem a munka hiányát, akár egy család mindkét eltartója is munka nélküli, a tartalékaikat élik fel, és még kilátásaik sincsenek. Ezt azért nehéz volt feldolgozni, de annál inkább értékelendő volt az az emberi tartás, amivel ezt a sorsot e pályatársam viselte, és inkább ő is igyekezett a jó hangulatba bekapcsolódni. Természetesen nem maradhatott el néhány esetben a gyógyszerlista egyeztetése sem, egyik emblematikus régi barátom pedig, miután az emlékeim alapján leéletművészeztem, felröhögve tájékoztatott, hogy akkor érzi magát a legnagyobb életművésznek, amikor sikerül teletankolnia az autóját. Évődések, emlékek végeláthatatlan sorozata. 25 év! És közben egy rendszerváltás. Azt hiszem, talán éppen emiatt tartottam az egésztől: olyan szélsőségekre szakadt ez a társadalom. Szerencsére ebből a szakadásból szombaton semmi sem érződött, talán az idő rövidségének okán eddig nem jutott el senki, és a régi emlékek pedig semmi ilyesmire nem adtak volna okot. Időutazás volt ez a javából! Köszönöm minden egykori évfolyamtársamnak!

2009. április 23., csütörtök

Szabad hozzászólások a BÉK Nyitott Könyvéhez

A Budapesti Építész Kamara honlapján az alábbi friss közlemény olvasható:

"2009. Április 22.
Kedves Kollégák,

Mától olvasható a BÉK NYITOTT KÖNYV-e.

A hatékony információközösség megteremtése, az alulinformáltság enyhítése, az alapinformációk biztosítása, és helyzetünk tisztázása érdekében határoztunk úgy, hogy elkészítjük ezt az anyagot, amely nagyrészt mától már olvasható a honlapon.Minden szervezetnek kell rendelkeznie egy célokat és reflexiókat tartalmazó állításgyűjteménnyel, hogy a közéletben világosan pozicionálhassa magát. Nyitott Könyvünk állítások és állásfoglalások rendszere a Kamara szakmai közössége, a szakmagyakorlási feltételek, valamint a főváros épített környezetének helyzetére, mozgásterére, céljára, vízióira vonatkozóan.A négy fő témacsoport:
a) A BÉK POZÍCIÓJA
b) A BUDAPESTI ÉPÍTÉSZEK SZAKMAI SZERVEZETÉNEK ÁLLÁSPONTJA BUDAPEST ÉPÍTÉSÉRŐL
c) SZAKMAGYAKORLÁS A FŐVÁROSBAN

d) ÉPÍTÉSZET ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS, FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BUDAPESTEN

Emődi-Kiss Tamás BÉK sajtóreferens"

Tekintettel arra, hogy a Kamara honlapján egyrészt mind a mai napig nem indult el érdemi nyilvános szakmai párbeszéd, másrészt a Nyitott Könyv közzétételének módja miatt eléggé nehézkes az egész tartalmat áttekinteni, ezért a szakmai nyilvánosság segítése céljából feldolgoztuk az anyagot PDF formátumban, amely innen LETÖLTHETŐ.

Ebben a blogban bárki szabadon észrevételeket és hozzászólásokat tehet a BÉK Nyitott Könyvéhez.

2009. április 21., kedd

A FUGA, mint mindannyiunk szégyene

A Budapesti Építész Kamara honlapján megtekinthető a - szerencsétlen FUGA névre keresztelt - Budapesti Építészeti Központ jelenlegi helyzetét a szakmai nyilvánosságnak bemutatni kívánó sajtóreferensi tájékoztató.

Igazából nem lepődtem meg semmin. Pedig meg kellett volna lepődnöm, de már az sem sikerült. Rezignáltan vettem tudomásul, hogy túl azon, hogy átgondolatlanul pocsékolja bele a kamarai vezetés a kamarai közvagyon (és a hitelek) millióit ebbe a kamaránk léptékéhez mérten "gigaprojektbe", még egy színvonalas tájékoztató szöveget sem képes a kamara sajtóreferense megfogalmazni.

"A helyszín a tradicionális city, a város - érdeklődő, szórakozni vágyó, dolgozó, korzózó városlakóitól és turistáktól nyüzsgő, éttermekkel és kávézókkal, színházakkal, kulturális és hatalmi központokkal, látnivalókkal, irodákkal, hotelekkel teli, városi ember léptékű - sétálóutcákból álló történeti magja, mely potenciálisan felértékelődik." - írja a kamara szócsöve, Emődi-Kiss Tamás.

Megmondom őszintén, nekem többször el kellett olvasnom ezt a mondatot ahhoz, hogy a magyar nyelv írott és íratlan szabályai szerint értelmezni tudjam. Még ha csak puszta száraz hírközlésről is van szó, akkor is elvárható lenne, hogy egy ilyen bemutatkozásnak legyen valamilyen stílusa, de legalábbis eleganciája, és "átjöjjön" rajta keresztül valamilyen érzés, amit e központ a szakma képviselői számára jelent.

Igaz, persze, az is, hogy végtére is átjön: nem jelent semmit.

Akkor pedig minek ez az egész?

Ha már bemutatkozni sem tud ez a központ, akkor vajon hogyan akar vonzó középponttá válni?

"tradicionális city", "hatalmi központok", "hotelek", "városi ember léptékű"

Mintha e kifejezések megfogalmazója nem is tudna magyarul. És sajtóreferens. Ennyire futja ettől a kamarától.

Fájdalom olvasni e teljesen magyartalan, stílustalan és zagyva sorokat. Egy, az anyanyelvére érzékeny ember mindenesetre felszisszen e megfogalmazás minden soránál.

Ugyanakkor árulkodók is e sorok. Arról árulkodnak, hogy a Budapesti Építészeti Központ a BÉK mai vezetőinek és elit szövetségeseinek szakmai hatalmi céljait szolgálják.














A sajtóreferens elszólta magát. Ugyanis a "hatalmi központok" megfogalmazás ebben a felsorolásban teljesen idegenül cseng. Ide az "adminisztrációs központ" fogalma illett volna, nyilván erre is gondolhatott Emődi-Kiss Tamás, csak éppen a vezetőség hatalomvágya átszűrődött a végleges megfogalmazáson. Tudatalatt.













No és a portálterv! A magam részéről, mint a BÉK (kényszerű) tagja, kifejezetten el kívánok határolódni attól az arculattól, amelyet az itt látható Petőfi Sándor utcai portál és a nagy előadótér belső architektúrája tükröz. Éppolyan színvonalú ez az arculat, amilyen Emődi-Kiss Tamás fogalmazása. Hátborzongató.

A látványt Dévényi Tamás, a Fővárosi Tervtanács 2002 óta "állandó tagja" jegyzi.

Egy Szabad Alkotónak mindenesetre e látványtól és a BÉK honlapján olvasható szövegtől a hátán futkos a hideg.

Ódor Tamás
Szabad Alkotó építész
a BÉK (kényszerű) tagja



az alábbi képet Dévényi Tamás hozzászólása után töltöttem fel ide (a megjegyzésekbe ugyanis egyelőre nem sikerült még képeket feltöltenem):









2009. április 8., szerda

Gőzt a dugattyúkra!

Kedves Érdeklődő Olvasók!

Kedves Alkotó Kollégák!

Ha először lassú fokozatban is, de elindultunk. Mint amikor a gőzt ráadják a gőzmozdony dugattyújára. Nem szabad hirtelen ráengedni, mert akkor kipörögnek a kerekek akár még a 100 tonnás mozdony alatt is. Nem pocsékolunk sem időt, sem energiát.

Éppen ezért azonnal a tárgyra is térek: ez a blog az önmagukat szabad alkotónak tekintő, vagy szabad alkotóvá válni kívánó társaink életéről, gondjairól és eredményeiről kíván szólni mindazokhoz, akiket ez érint vagy csupán érdekel.

Elszánt törekvésem, hogy a szabad alkotói lét előtt tornyosuló akadályokat közösen feltárjuk, és egymás számára is tanulságokkal szolgáljunk, hogy miképpen lehet e gátakat felszámolni, vagy a legrosszabb esetben a gátak erejétől megroppanni.

Mielőtt bárki azzal igyekezne e tisztességes törekvéseket támadni, hogy az öncélú egyéni szabadság magasztalása a közösség érdekeibe ütközhet, hadd cáfoljam mindjárt e megközelítést azzal, hogy a blog elindításának egyik célja - többek között - éppen azoknak a bonyolult kérdéseknek a megválaszolása lesz, hogy hol húzódik az egyéni alkotói szabadság és a közösségi érdek között a megnyugtató, az emberi méltóságot mindkét oldalról tiszteletben tartó határmezsgye?

A szabadság felfogása a gondolkodásomban megközelítőleg sem parttalan, ugyanis a szabadság magában foglalja azt a döntési lehetőséget is, hogy önként szabjuk meg saját határainkat. Az ideális állapot egy emberi közösségben az, amikor az egyén által önmaga számára szabott határ megegyezik a közösség toleranciájának határával. Ennek a határnak a felismerését és a művészi tevékenységnek ennek szellemében való kibontakoztatását tartom a társadalmi-közösségi emberi lét egyik legnagyobb szociális-művészi teljesítményének. Joseph Beuys a "Szociális Plasztika" műfajának megalkotásával kiterjesztette a művészet fogalmát a társadalmi viszonyok alakítására is. Beuys rendkívüli életművének egyik legjelentősebb gondolata is ebből az eszméből fakad: a művészet és a társadalom elválaszthatatlan egységet képez, örökös kölcsönhatásban van egymással már az egyén szintjén is. Beuys történelmi jelentőségének szélesebb körű megismeréséhez vélhetően hosszabb időtávra lesz szükség. A "mindenki lehet művész" gondolatával Beuys a művészet természetes társadalmasítását vetíti elénk, miközben látnunk kell, hogy e gondolatoknak rengeteg történelmi beidegződést, szokást, hiedelemet és akadályt kell legyőzniük ahhoz, hogy széles körben a maguk eredeti tartalmuk szerint juthassanak megismerésre és érvényre.

Crédóm, hogy egy egészséges társadalom nem az abban közreműködő egyének egyszólamú, együtemű lépéseitől fog fejlődni és felemelkedni, hanem éppen ellenkezőleg: a szabad heterogenitás szintéziséből. Ne legyünk naivak és utopisták: az egyén kibontakozása és a közösség érdekének érvényesítése közötti évezredes történelmi feszültséget nem fogjuk tudni varázsütésre maradéktalanul felszámolni. Minden kis eredménynek örülhetünk, ami e feszültséget enyhítheti és az alkotói szabadság és a közösség egymásra találását, vagy legalább egymás tolerálását elősegítheti.

Olvashatunk majd alkotói sorsokról, kudarcokról és sikerekről, alkotói válságokról, és az alkotói szabadságot öncélúan, egyéni érdekből, vagy pusztán zsigeri indíttatásból korlátozni igyekvő törekvésekről. E valójában mind az egyén, mind pedig a közösség számára ártó törekvéseket szeretnénk feltárni, és elkövetőiket a nyilvánosság erejével jobb belátásra késztetni. Ha szükséges, természetesen az egyéni alkotói szabadság közösséget nem sértő érdekeinek érvényesítéséért jogi eszközöket is igénybe kívánunk venni, és a tapasztalatainkat egymással megosztani.

A Szabad Alkotók bloghoz bárki hozzászólhat.

A hozzánk e-mailen eljuttatott írásokat az eredeti szerző feltüntetésével (vagy kérésére anélkül) önálló blogbejegyzésként megjelentetem.

Induljon hát az alkotói szabadság gőzhengere!

Ódor Tamás
szabad alkotó építész
blogszerkesztő
tamas.odor@yahoo.com

XII. kerületi Tervtanács 2008.10.08.

Itt meghallgatható a XII. kerületi Tervtanácsban 2008.10.08-án rögzített hangfelvétel. Sorrendben először Ódor Tamás építész tervező, majd Reimholz Péter és Tima Zoltán tervtanácsi tagok szavai hallhatók. Hallható még Szíj Zoltán tervtanácsi titkár hangja is, amint megerősíti Reimholz Péter felé Ódor Tamás érveinek jogszabályi megalapozottságát.

A tervtanácson készült eredeti hangfelvétel az alábbi linkre kattintva letölthető:

http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/2008-10-08%20DW_A0004.rar

A hangfelvétel szószerinti leiratának első lényegi része pedig az alábbi linkre kattintva tölthető le:

http://szabadalkotok.com/DOWNLOAD/XII_tervtanacs_081008%20hangfelvetel_1.doc


Ízelítőül egy rövid, de lényeges részlet az elhangzottakból:

Reimholz Péter: Hiába ült itt Makovecz Imre agusztus 6-án, aki nemzetközi elismertségű, nagy tekintélyű, vitathatatlanul bölcs építész kollégánk, Ön ehelyett a jogászokkal foglalkozik. Ez teljesen jogos és elfogadható.

Ódor Tamás: Nem. Nem. Visszautasítom ezt a pejoratív megfogalmazást.

RP: Én azt hiszem, hogy ezt meg kell tanulnunk. Ezt meg kell tanulnunk.

ÓT: Visszautasítom ezt a pejoratív értelmezést. Én nem valami helyett foglalkozom jogászokkal. Először is van egy megbízóm, és a megbízómnak az érdekeit bizonyos tekintettel képviselnem kell. És hogyha a megbízóm megkér arra, hogy ő jogi anomáliákat, illetve az ő jogi képviselői jogi anomáliákat vélnek látni ebben az egész eljárásban, akkor azt hiszem, hogy éppen azáltal vagyok korrekt, hogy ezt a közönség elé tárom, ezt a dolgot, és ezzel én semmifajta rosszat nem teszek szakmailag. Sőt! Sőt, éppenséggel a szakma tisztaságát szolgálom azzal, hogy nem pusztán egymásnak a munkáit kell, hogy tiszteljük, hanem mivel, hogy jogállamban és polgári jogállamban élünk, tehát mindannyiunknak, nekünk is építészeknek stb. – például amikor a házat terveztem, centiméterre be kellett nekem is minden jogszabályt tartanom – tehát, gondolom, hogy a zsűrinek is éppúgy be kell tartania minden jogszabályt és előírást, és szerintem ezen nem is lehet vita. Nem hinném, hogy ebben vita lenne közöttünk, hogy a jogszabályi előírásoknak mindannyiunknak meg kell felelnünk. És hogyha valaki nem tesz ennek eleget, hát annak vannak következményei. Én azt hiszem, hogy ez egy teljesen (...), de ebben nincsen semmi érzelem, sem olyan, hogy én valami helyett részesítem előnyben a jogszabályt. Ezt nem lehet mérlegre tenni, hogy az egyik serpenyőbe beleteszem Makovecz Imrét, a másikba meg a jogszabályokat. Ez egy téves nézőpont.

RP: Hát valóban ez egy nem egy nagyon jól összeválogatott mérleg, de én most nem akarok erről további ilyen (…) beszélgetést folytatni. Nyilván a megfogalmazásokba való (…) beleakaszkodás az egy lehetőség, és egy időhúzó lehetőség, nem hiszem, hogy ennek most értelme van. Azt hiszem, hogy avval mindannyian egyetértünk, akik itt ülünk az asztalnak ezen az oldalán, vagy ha nem, akkor azt kérem, hogy mondjátok meg, hogy ezt jól gondolom-e, hogy egyetértünk, hogy nem szeretnénk most egy ilyen bizonytalan kimenetelű jogászkodás időszakában, vagy tartama alatt, amikor is még nem, látszólag nem dőlt el a végeredmény, nem szeretnénk mi most nekiülni és a tervnek a részleteivel foglalkozni, mert az egész biztosan a jelekből az olvasható ki, hogy ha mi mostan bármely jobbító szándékú észrevételünket elmondanánk, akkor az valószínű csak abban az esetben válna meggondolás tárgyává, hogyha a jogászok ennek megágyaznak. Ez pedig énszerintem nem ez a játék. Majd akkor beszéljünk róla, ha a jogászok eldöntötték a dolgot, hogy ez szabályos-e, vagy nem, hogy érvényes-e… Én egy ponton, bevallom, hogy egy ponton látok ennek egy gyenge oldalát, azt hiszem, hogy a tavaly január óta érvényben lévő szabályok, vagy rendeletek, vagy nem tudom, törvények értelmében a szakhatósági határidőket a be nem tartó szakhatóságoknak az ügyét nem tekinthetjük lezártnak. Tehát a határidő elmulasztása nem okozza a szakhatóság – mint korábban volt – a szakhatósági pozitív beleegyezést. Most nagyon rosszul fogalmazok: ha a tűzoltó 30 napon belül, hogyha az előírt határidőn belül nem válaszol a benyújtott papírra, vagy a hozzá elküldött papírokra, akkor ez nem jelenti automatikusan azt, hogy ő elfogadta a tervet.

ÓT: De ez le van írva, sajnos, jogszabályban, hogy az építész, tehát a tervtanács…

RP: Lehet, hogy a tervtanácsokra ez nem vonatkozik, ha én valahol…

ÓT: Meg tudom mutatni, itt van a táskámban…

Szíj Zoltán: (…) Ez így van, ez a része így van. Az is benne van a tervtanácsi jogszabályban, hogy azonos építészeti tartalom mellett még egyszer nem lehet elbírálni egy tervet. Ezért is nem készülhet jegyzőkönyv erről az egészről, merthogy a terv semmit nem változott, akkor arról (…) így most maximum csak egy konzultációs beszélgetést folytathatnánk, és igazából azért én nem látok ebben semmi (…) Az egy lezárt rész, tehát, a tervtanács részéről. Feltételes módban a (…)-t lezárjuk itt, meglátjuk, hogy hogyan, és igazából itt most ez egy beszélgetés lett volna…

ÓT: Én erre kész vagyok, egyébként minden további nélkül.

Zsűror(ok): De mi nem.

Borsodiné Gláser Krisztina (a tervtanács elnöke): Én akkor szeretném ezt az első napirendi pontot lezárni. Az elhangzottak miatt akkor szakmai beszélgetés nem fog történni a tervről, a jogi részeket pedig majd a jogászok és az építéshatóság, mivel folyamatban van az ügy, majd tisztázzák. Köszönöm szépen az építész úrnak a megjelenést.

Az alábbi ablak elindításával a hangfelvétel azonnal meghallgatható: